Zombie Time

péntek, február 03, 2012

Közérdekű:
A következő képsorok megzavarhatják a vacsorázás nyugalmát, és a gyenge gyomrúak álmát is, így mindenki saját felelősségére fogyassza az alábbi képeket.

István jó pár hónappal ezelőtt azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy valami iszonyatosan undorító és ocsmány sminket szeretne a céges farsangra. Egy biztos, mindenképpen a zombi témából induljunk ki, a többit rám bízza. (Hm..:P)  Úgy gondolta ez a  téma -és amit ki lehet hozni belőle-  elég hatásos ahhoz, hogy egy kicsit megpiszkálja munkatársai szunnyadó bioritmusát és az est központi figurájává váljon. Aki ismeri Istvánt, tudja, hogy ez a smink nélkül is elkönyvelt siker, ám az eredményt szemlélve azt hiszem, egy kicsit valóban felcsavartuk azt a bizonyos hatásfokot. :)



Már hónapokkal ezelőtt megkezdtem a felkészülést a mai napra. Ahogy én azt szoktam, természetesen videókból. Nem bíztam semmit sem a véletlenre, sok tesztet csináltam magamon, professzionális anyagokat rendeltem és  gyakoroltam, szorgalmasan gyakoroltam. Egy régebbi bejegyzésben elhintettem már ezt a bölcsességet: Enélkül valahogy EZ sem megy. :)



Napokkal ezelőtt találtam meg a módot, hogy készíthetek itthon "házilag" szemölcsöt. Ezt a rendkívül értékest tudást én most megosztom veletek csak, hogy lássátok mekkora szívem van.


Először is szükségetek van Latexre. Ez az anyag nekem már az egyik legjobb barátom lett a gyakorlások során, és bizton állíthatom, hogy még 100 hasonlóan trükkös dologra fel lehet használni, csak én még nem tudok róla. Amit viszont igen, hogy szemölcs készítésre kiváló. Tehát mindössze annyi a dolgotok, hogy egy gyurmába készítetek kis félköröket. A nagyobbakat én egy töltőtRoll aljával, a kisebbeket pedig egy lőszerrel oldottam meg. :D Igen, határtalan kreativitásom során a legapróbb mütyürke is kulcsfontosságú szerepet kaphat. Nos, elkészültem a kis félkörökkel és szépen feltöltöttem őket latexxal, ami egy éjszakai száradás után pont a kívánt formát adta ki. Táádáám, ennyi a trükk.



A művelet 2 órát vett igénybe. Nem szeretnék vulgáris és közönséges lenni, de ahogy mi felénk mondják, 'nem sz@rral gurigáztunk', remélem a képek visszaadják a feelinget. Az elmaradhatatlan fejsze természetesen a jelmez része. Gondoltunk rá, hogy készítek egy írásos feljegyzést, melyben megnyugtatom és egyben tanúsítom a Biztos Uraknak, hogy tényleg nem egy baltás gyilkost igazoltatnak, 'csupán' egy szórakozni készülő ifjút. :P



Tudom, hogy már nem bírjátok magatokban tartani a kérdést, és tudom, hogy már csak erre tudtok gondolni..így nem kínozlak tovább Benneteket.... Igen, a művér isteni. Isteni fogdosni, isteni kenni össze-vissza és isteni a lemosás pillanata is, amikor MINDEN véres. Ezzel végre kiélhettem az éppen hogy csak létező 'pszichopata hajlamomat' is, hiszen ez egy iszonyatosan ijesztő, de rendkívül különleges pillanat/érzés is. Persze fontos tudatosítani, hogy ez műanyag és ezért senkinek nem kellett meghalni, tehát az egész csak játék! Csak okosan a képzelgésekkel!! :P

Remélem István begyűjti a sok dicséretet a királylányok és boszorkányok között -jajj, de uncsi- és örömet szerez a mai kis akciónkkal jó pár munkatársának, akik a következő farsangra jól felszívják magukat és remélhetőleg hasonlóan ötletes és merész húzással állnak elő. :)

Sziasztok!

u.i. Továbbra is érdeklődhettek a veterán sminkcuccok ügyében az alábbi címen, venusnight@gmail.com-on Illetve ha kérdésetek van, ugyanitt megtaláltok.

You Might Also Like

24 hozzászólás

  1. Nagyszerű lett! Látszik is rajta, hogy élvezi a szerepét. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mondtam kis neki, hogy István, Te zombi modellnek születtél! :P

      Törlés
  2. szuper lett!! nagyszerű munka! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi Baby! A népek anafilaxiás sokkot kaptak! De becsajoznom nem sikerült...pár múmia kerülgetett ugyan, de nem volt mit lerágni róluk! :D KÖSZÖNÖM!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy élmény volt, de tényleg! :) Azt az anafilaxiás sokkot de megnéztem volna :P :P Szívesen máskor is!!

      Törlés
  4. Töltőtroll, kész. :D

    Nagyon jó lett, kérek még!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lívia, lesz még ígérem! Csak lehet, hogy szolidabb képekkel :P

      Törlés
  5. Jesszus atya világ! :D Majdnem leestem a székről, amikor megláttam. GRATULA! NAGYON ÜGYI VAGY!:)

    VálaszTörlés
  6. Hát ez nagyon jó, nem szívesen futnék össze vele a sötét utcán :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi, hát őszintén szólva én sem. Főleg úgy, hogy még balta is volt Nála :P Veszélyes kombináció!

      Törlés
  7. .na meg jo h nem este neztem meg a kepeket :) Ugyes!

    VálaszTörlés
  8. Hát már rég elmúlt e poszt aktualitása, de meg kell, h jegyezzem, nagyon tuti lett, gratulálok hozzá! :)

    VálaszTörlés
  9. Én is akarok ilyet! Csinálni főleg! :D

    VálaszTörlés
  10. Hát ez igazán undi lett, de ezt bóknak vedd! :D

    VálaszTörlés
  11. töltőtroll:D:D::D... még csak a képet néztem a posztból, most olvastam el.... kész:) felüdülés vagy 2 nyelvészeti beadandó között.:) ÉS ezentúl Zsuzsikáról (a töltőtollamról) mindig egy troll fog eszembe jutni:D
    Amúgy latexet hol lehet kapni és milyen az ára?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. néha neologizálgatok itt össze-vissza, mert sokszor egy szóra teljesen más jut eszebe, mint amit használni kéne; vagy nem tudom úgy kifejezni magam :P

      én ezt a ragasztót a http://www.makeupmarket.hu/ oldalról rendeltem olyan 1500-2000 ft között volt az ára!

      Törlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images