Hallo Halloween- Cirkusz 01

szerda, szeptember 19, 2012

Pár héttel ezelőtt Mara, a Makeup Universe blog írójától egy levelet kaptam. Arról kérdezett, hogy volna-e kedvem csatlakozni hozzá és másik 3 lányhoz egy szeptembert és októbert felölelő Halloween témájú sminksorozathoz. Természetes, hogy igent mondtam :)

A munkák két heti rendszerességgel jelennek meg és mindig egy új téma köré épülnek a sminkek. A mai téma a Cirkusz témája. 

Bevallom a témák közül számomra ez volt a legvonzóbb, mert kiskoromban is imádtam a cirkuszi világot és volt is egy artista osztálytársam az általánosban. Arnoldnak hívták és mivel a környéken szórakoztatták a népet, neki addig is iskolába kellett járnia. Szegényt mindig azzal piszkáltuk, hogy mutasson valami trükköt. Arnold persze nagyon szerény gyerek volt, és az alatt a 2-3 hét alatt amíg az osztálytársunk volt, magától nem is nagyon szólalt meg, nem hogy cigánykereket vessen az iskola udvaron a mi kérésünkre. Az arcára még a mai napig is emlékszem és ha cirkuszi sátrat látok valamerre mindig keresem, hátha megtalálom.



Az alábbi képeket is és a Lányok munkáját is nagy szeretettel ajánlom Nektek! 

Nézelődjetek és írjátok meg a véleményeteket!


















A Lányok munkái:

Mara:  http://www.makeupuniverse.net/
Niki: http://madeinbeauty.blogspot.hu/
Rita: http://lumenablog.wordpress.com/
Viki: http://kezelese.hu/

Van egy remek sorozat, amit Carnivale - A vándorcirkusz néven találhattok meg. Ha eddig nem lett volna elég misztikus vonzódásom a témához nos, az a sorozat bizony rátett még pár lapáttal. Hátborzongatóan tökéletes ábrázolás. Keressétek!

Sziasztok!

You Might Also Like

24 hozzászólás

  1. rég láttam már ennyire nagyon betalált sminket tőled, de ez baromira tetszik. csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
  2. Hű nagyon jó lett, a képek is szépek! :)

    VálaszTörlés
  3. Irigylésre méltó hogy ennyire máshogy gondolkozol, mindig piit elvontam. Nagyon tetszik a végeredmény, annyira egyedi, és annyira te vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen véleményt eddig még sosem kaptam! Köszönöm! :)

      Törlés
  4. Hát ez nagyon állat lett (éljen a választékos szóhasználat). Szuper csapat állt össze, alig várom a következő kört. :-)

    VálaszTörlés
  5. brutál jó lett *-* ahw <3 este pedig megnézem az első vididet :P

    VálaszTörlés
  6. Ez zseniális:) Most találtam rád... nagyon-nagyon tetszik, amit csinálsz, gratula:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézelődj körbe, hátha lesz még olyan ami tetszeni fog :)

      Törlés
  7. Köszönöm szépen Lányok, nagyon örülök, hogy tetszenek a képek!!!! :))

    VálaszTörlés
  8. Wow, nagyon-nagyon jó!! Utolsó előtti kép a kedvenc! :)

    VálaszTörlés
  9. Bizton állítom, hogy még ennyi idő viszonylatából is az egyik legjobb, legötletesebb munkád. Pedig azóta már sok víz lefolyt a Dunán :D De nekem nagyon tetszik!

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images