SAKK - HIPPI

hétfő, október 29, 2012



Reméljük mindenki már izgatottan várja a SAKK első fordulóját, aminek témája a HIPPI. Ebbe úgy gondoltuk minden belefér, amit a versenyzőknek ez a szó, esetleg életérzés jelent, bár nem igazán élt egyikünk sem az igazi hippik korában, de talán el tudjuk képzelni, most a sminkek által kicsit fel is élesztjük ezt a légkört. 

A szavazás menetéről:

A szavazás során mindenkitől egy nevet kérünk kommentbe, akiről úgy gondolja, hogy a következő fordulóban is megállja a helyét, kíváncsi a munkájára. Lehet indoklást is írni, hogy az adott smink miért tetszik, vagy éppen miért nem, de kérnék mindenkit, hogy a véleményét kulturált keretek között ossza meg velünk, kiemelten akkor, ha építő jellegű kritikát szeretne írni 1-1 munkára. Tiszteljük meg a versenyzőket és magát a versenyt is ennyivel! 

Minden szavazat 1 pontot ér. A végén pedig a legtöbb pontot kapó átalakított 15 pontot kap és így csökken lefelé az adható pontérték. Mindkét blogon lehet szavazni, de aki szavazott az egyiken, az már ne szavazzon a másikon. Mindenkitől csak egy szavazatot fogadunk el.
Természetesen mi is (Evelin&Szilvi) pontozni fogunk mindenkit 0-15 -ig és a három érték összege adja a végső eredményt. 
A felül bírálati jogot fenn tartjuk.

A versenyre igen színvonalas munkák érkeztek, nem túlzás azt mondani, hogy egy-két smink láttán bizony leesett az állunk. Nagyon köszönjük ezt a fajta hozzáállást a lányoktól!
A mi pontjaink és véleményünk az eredményhirdetés során kerül ki. 

Egyik lányunk, Krisztina sajnos nem küldte el a munkáját valamiért, még nem tudtuk elérni, ezért marad a 15-ös felállás! 

Szavazni szerda este 21 óráig tudtok, csütörtökön érkezik az eredmény, majd a versenyzők ismét vasárnapig küldik el munkáikat, a következő forduló témája a B&W lesz, kikötés, hogy csak fehér illetve fekete színű eszközt, festéket használhatnak majd. 

A bemutatott képek kikötése volt, hogy számítógépes módosítás (pl. photoshop) nem lehet rajtuk, a lányok többsége több, mint 3 képet küldött, a legtöbben montázst is, ránk bízva, mit választunk. 

A lányok nyereményeit Edit illetve a Max Faktor ajánlották fel!

Ha ti is elkészítettétek a hippi sminket, várjuk őket a sakk.smink@gmail.com-ra!:-)

Nem "untatlak" tovább titeket, íme a képek!!!:

Adrienn:




Bianka:




Enikő:




Gabcsi:




Klaudia:




Lilla:




Nelli:




Nóra:




Olimpia:




Orsi:




Rita:




Valcsi:




Zsani:




Zsófi:



Ági:




Mindenkinek sok sikert kívánunk!:-)


You Might Also Like

139 hozzászólás

  1. Nekem Valcsi sminkje tetszik a legjobban, nála mondanám, hogy "összeáll" a kép, nagyon jó a haja és a ruhája is, és nem érzem soknak a kiegészítőket sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon szépen köszönöm! Igyekeztem. :)

      Törlés
  2. Nelli. Szépen kidolgozott, a korba simán beleillő smink.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem is amúgy:) Annyira szépen ki van dolgozva...múltkor is így volt!:)

      Törlés
  3. +1 a Valcsinak! :) Egyértelműen ő a nyerő!

    VálaszTörlés
  4. Én a kislányomra, Olimpiára szavaznék! Nagyon büszke vagyok rá.

    VálaszTörlés
  5. Adrienn, nekem az övé tetszik a legjobban! :)

    VálaszTörlés
  6. Olimpia. Szerintem egyszerűen gyönyörű.

    VálaszTörlés
  7. Valcsira szavazok, simán elhinném róla, hogy "igazi hippi", ha nem tudnám, hogy versenyre sminkelt:)

    VálaszTörlés
  8. hát ez állati nehéz, mert tőlem Adri, Valcsi, Olimpia, és Gabcsi is kapna, de mivel azt látom, hogy az első három lány már amúgy is benne lesz a 15ben, így Gabcsira adom le a voksom:)) és minden lányzónak gratulálok, mert SZUPEREK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy rám is gondoltál:)

      Törlés
    2. semmi sem biztos, hiszen mi is szavazunk, és a mi pontjaink fel de le is tudják húzni a végső eredményt!:) illetve a szavazás két blogon is folyik

      Törlés
  9. hahó, én Olimpiára szavaznék! :)

    VálaszTörlés
  10. Egyértelműen: VALCSI!!! :))

    VálaszTörlés
  11. Leesett az állam a lányoktól és sajnos most nem tudok dönteni mert mindegyik nagyon nagyon szuper lett!!!!:)

    VálaszTörlés
  12. Olimpiára szavaznék, hajrá!

    VálaszTörlés
  13. Rita! :) Szép, letisztult munka, teljesen átadja a hippi hangulatot.

    VálaszTörlés
  14. Adriennre szeretnék szavazni!!

    VálaszTörlés
  15. Klauuu!!! Tied álomszép!! rá szavazok! :)

    VálaszTörlés
  16. Adrienn! nagyon ügyes lány, minden munkája csodaszép! :-)

    VálaszTörlés
  17. Jaj, de kár, hogy csak egyre szavazhatok! Akkor legyen Nelli :)

    VálaszTörlés
  18. (egyébként csak így zárójelben megjegyezném, - tudom, hogy csak egy lányra szavazhatok, éppen ezért a zárójel - hogy nekem Adrienn és Klaudia munkája is nagyon tetszik, az én top3-amban benne vannak, Valcsival együtt!) :)

    VálaszTörlés
  19. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  20. Bár mindenki nagyon ügyes és szépeket alkottak a lányok, de mégsem tudom azt mondani, hogy nehéz a döntés, ugyanis egyértelműen Adrienné a nyerő nálam! :)

    VálaszTörlés
  21. Nekem Zsófié tetszik a legjobban! :)

    VálaszTörlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  23. Gabcsi (egyéb szavak nélkül mert jelenleg egy hős eposzt tudnék írni)

    VálaszTörlés
  24. Adrienn :)
    Egy újabb csodás smink csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  25. Valcsié a legtutibb :)
    Számomra az ő munkája a legszínvonalasabb, egyszerűen gyönyörű. Tetszik a színek eldolgozása, a minta egyenesen csúcs, és tetszik, hogy peace jel nélkül hozza azt az életérzést, ami a hippiről eszembe jut.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól esik, köszönöm! A peace jelet szándékosan nem akartam használni, számomra túl egyértelmű. köszi még egyszer a részletes véleményt! :)

      Törlés
  26. Valcsi! Gyönyörű szép lett a smink, és a színek is passzolnak! :))

    VálaszTörlés
  27. Adrienn: gyönyörű az a szemsmink, az arcán lévő peace jel pedig nálam mindent visz, ez a megoldás, hogy nem valamivel felfestette, hanem pont az inverze. Engem levett a lábamról az összhatás is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, nagyon jól esik a véleményed. Örülök, hogy ennyire tetszik :)

      Törlés
  28. Nekem NELLI tetszik. Szépen kidolgozott munka

    VálaszTörlés
  29. Nelli! Egyértelműen tiéd a szavazatom!:))

    VálaszTörlés
  30. Hihetetlenül nehéz a döntés, megint annyira tehetséges lányokat sikerült összeválogatni!
    Adrienn, Valcsi, Nelli, Gabcsi, Rita, Zsófi, és Zsanci sminkje is nagyon tetszik.
    De csak egyet lehet választani, ezért Zsófira adom le a voksom.

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  32. Az egész csapat nevében Ági!

    VálaszTörlés
  33. Nekem Gabcsi, Nelli, és Olimpia munkája nagyon tetszik. Végül Nelli lett a befutó nálam, rá adom a voksom.

    VálaszTörlés
  34. Nelli a nyerő!!!!!ez nem kérdés ! Hajrá uncsitesó! :D

    VálaszTörlés
  35. Én Biankára szavazok, az ő sminkjénél voltam úgy hogy na ez a tuti! :)

    VálaszTörlés
  36. Adriennre szavaznék! Nálam ő a befutó!Nagyon ügyes! :) Szuper munka! :)

    VálaszTörlés
  37. Nehéz választani, de Valcsi. :)

    VálaszTörlés
  38. Én Nórira szeretnék szavazni!

    VálaszTörlés
  39. Nálam Zsófi natúr hippije a befutó!
    :)

    VálaszTörlés
  40. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images