Soliteint

szerda, december 19, 2012


     Ha valami jó és értékes, generációkat tud átélni. Ha valami különleges és hasznos az emberek számára, a vele való munka egyé teszi a családot is. Egy lesz a cél és egy lesz az öröm is.

A Soliteint kozmetikumok megálmodója talán nem is sejtette, hogy több tíz éves kísérletezései egyszer sikeresen beérnek, és munkáját egy világ fogja megismerni.
     A nagy múlttal rendelkező kozmetikai gyár, mely Fóton található, elismert egész Magyarországon, sőt a tengerentúlon is. A mély hagyományokra épülő kisüzemben, több generáció szakmai tapasztalata egyesül, és a kis tégelyekbe a család tudásának legjava kerül. A termékek gyártása 100%-ig kis hazánkban történik, ahol a kézi munka és gépi munka egyenlő arányban oszlik meg.

Ma három termékből adok Nektek egy kis ízelítőt; egy bőrsimító testradírról, egy hidratáló testápolóról és egy liposzómás arckrémről. Kellemes olvasást!



A Soliteint termékek elismert hatású készítmények, melyek nagyon magas hatóanyaggal rendelkeznek. A bőröm nagyon szerette a termékeket, mely ebben a zord időjárásban szinte elnyelte a krémeket. Nézzük meg közelebbről Bőrsimító testradírt. Aki olyan illat őrült, mint én, boldog lesz, hiszen mindegyik terméknek van illata. Nem is akármilyen, ennek például lime. A testradír, amiben a barackmag és az olívamag adja az "őrlő hatást", selymes kukui és mandula olajjal van kiegészülve. Nagyon gyengéden tisztított, én nem csak az arcomon, de a dekoltázsomon is használtam. Eme kis epigrammában foglalnám össze a véleményem:

"Puha és sima lett a bőröm, 
a selymes érzet napokig kitartott. 
Egy baj van csak, 
hogy elfogyott" :)



A liposzómás arckrém multivitamin komplexszel, egy olyan krém, mely színezék mentés, illata a legfinomabb tusfürdővel vetekszik. A hatóanyagok egészen a mélyebb rétegekbe csordogálnak le, hogy ott fejtsék ki a hatásukat. Megeszik a ráncokat, késleltetik a kialakulást és olyan pihent pofink lesz a rendszeres használat után, mint a kisbabáknak. Fényszűrő is van a krémben, így lehet használni télen is és nyáron is. Normál és/vagy érzékeny bőrűek számára lett kifejlesztve. A képen a krém színe egy kicsit egybe olvad a tégeny színével; az arckrém tejfehér színű, az állaga, az arctejéhez hasonlít. Egy nagyon selymes tapintású krémről van szó, amely könnyen beszívódik a bőrbe és nem hagy ragacsos érzetet maga után.




A végére hagytam a kedvencemet, a bőrfinomító aloe vera hidratáló testápolót. Oh... Sokszoros oh, ugyanis ez a krém tökéletesen kiegészül a natúr szappanokkal, amit használok. Nagybetűvel írnám ki, hogy nem tartalmaz ásványi olaj származékot, parabént, színezéket és állati eredetű összetevőeket, de úgy gondolom így is megragadja a figyelmeteket.  Nagyon kis szolid illata van, egész nap érzem magamon, lassan nem is kell nekem parfüm,  mert a kencéim elvégzik az illatozást a parfümök helyett is. Csodálatos, ahogy száraz bőrömet meggyógyítja! Nagyon gyorsan beszívódik, nem kell várnom fél órát, hogy felvegyem a harisnyámat. (Igen, én télen mindig veszek fel harisnyát :) ) A testápolóban sok kedvencem van: shea vaj, aloe vera, édes mandula olaj, A, E, F vitamin. Ezek segítik azt, hogy hosszú-hosszú ideig védve legyen a bőröm a külső behatásoktól és hogy a lábaim egész nap puhák legyenek. Az összetevőket ha megfigyelitek, már önmagukban is nagyon jótékonyak a bőr számára, mindegyik a bőr legjobb barátja. Ezek egyesüléséből pedig csak jó dolog születhet és magamon is tapasztaltam ezt a "jóságot".

Ha úgy gondoljátok, hogy a bőrötöknek is szüksége van egy kis ápolásra, szeretnétek megajándékozni a száraz bőrű ismerősötöket egy kis enyhüléssel, akkor jó cikket olvastatok el. Bátran ajánlom Nektek ezeket a kencéket! Látogassatok el ERRE az oldalra és nézzetek szét a webshopban. Nagyon elérhető barátságos áron vásárolhattok, karácsony közeledtével hasznos ajándék lehet édesanyának, nagymamának egy  Soliteint csomag. Ne feledjétek, hogy Magyar Termékről van szó, mely természetes összetevőket tartalmaz! Én elégedett vagyok!
Próbáltátok már a Soliteint termékeket? 


Aviana

You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. Nagyon szimpatikus az egész cég, de nekem eddig nem tűntek olyan természetesnek az összetevők.

    VálaszTörlés
  2. Nos, a három termék esetében a shea vaj, az aloe vera, a kukui, a különböző magok és olajok illetve a vitaminok véleményem szerint jó alapnak számítanak. Nem teljesen natúr termékek a fentiek, de minimálisra van csökkentve a (ma) károsnak vélt anyagok száma azaz nincs benne parabén stb. A kozmetikai alapanygok lehetnek azzok a plusszok amit nem gondolhatunk 'természetesnek/natúrnak', de ezek attól még nem vegyszerek!
    Lehet, hogy nem így értetted a véleményt, csak találgatok a válasszal mire gondolhatsz. :$

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images