III. SAKK | Felhívás

kedd, május 07, 2013

    Örömmel tudatom Veletek, hogy idén is megrendezésre kerül a népszerű SAKK sminkverseny :) Az előző évben két alkalommal volt ilyen játékunk, azonban úgy döntöttünk, rendhagyó módon mostantól évente egyszer hirdetjük meg, mindig így május körül. :)





Jó sok infóm van ezzel kapcsolatban Nektek, nem is tudom hol kezdjem. :) Aki követi a blogot, az már tudja miről van szó, aki még nem, annak szánom az alábbi sorokat. A versenyt Szilvivel közösen hoztuk létre tavaly tavasszal. Szerettünk volna egy felületet azoknak a Lányoknak, akik imádnak sminkelni, - de nem tanulták és nincs róla végzettségük sem - szeretik az elvont megoldásokat, a furcsa formákat és ki akarják próbálni magukat egy versenyben. Ez tehát egy kreatív sminkverseny, ahol minden szokatlan megoldás, érdekes anyagok (növény, kő, rajzszög stb.) és ötletek díjazva vannak. A SAKK egy mozaikszó, aminek a jelentése: Sminkverseny; Amatőr, Kreatív smink Kedvelőknek. 

A legutóbbi versenyt 14.000 oldalletöltés kísérte figyelemmel, így azt hiszem nem túlzok ha azt mondom sok embert érdekelt és sok embert szórakoztatott is. Megismertem sok ügyes Lányt, akik szívvel -lélekkel készültek hétről -hétre az újabb munkákkal, és sokszor mi csak szájtátva bámultuk a kreatív megoldásokat. A plakáton a legutóbbi nyertes, Valcsi munkáját láthatjátok, aki úgy elvarázsolt minket és a szavazókat/olvasókat, hogy a végső döntés igencsak egyhangú lett. :)

A versenyre tehát már lehet jelentkezni, május 26-ig fogadjuk el a beérkezett képeket és jelentkezéseket. Két darab jó minőségű  sminkes képet kérünk és fontos, hogy a sminket a versenyzőnek saját magán kell megcsinálnia, tehát úgy nem lehet játszani, hogy mást fest ki. A sakk.smink@gmail.com címre várjuk a leveleket, melyről majd mindenki kap visszaigazolást. Újítás, de már csak ezen a blogon érhető el a játék. Sosem Facebook versenyről volt szó, szavazni itt lehet majd, de a névtelenül leadott kommenteket és szavazatokat nem fogadjuk el. 

A zsűri

Ebben a versenyben három zsűritag lesz: Szilvi, a verseny társalapítója, aki jelenleg inaktív blogolás terén, mert éppen babákat vár, de tapasztalt, éles szemű zsűritagként itt van velünk és véleményével, észrevételeivel támogatja a játékosokat. Viki, a Viktória's Style írója, akit nagyon sokan ismertek és szerettek immár a csapat része és ötleteivel, véleményével segíti a versenyzőket. Illetve jómagam Aviana Rahl, a verseny megálmodója és megvalósítója. Valcsit pedig vendégzsűriként várjuk sok szeretettel az egyik témánál.


A versenytémák

Indián
Füstös Alkonyat
Barbie Baba
Festmény Ihlette
Kifutók Világa

- nem ebben a sorrendben -


Az idei versenytémák a színekre, érzetekre, érzésekre, hangulatokra épülnek.

Az ajándékok

A SAKK-ot a CsillámVilág és a Max Factor Hungary támogatja és a nyertes az alábbi csomagot kapja ajándékba:

Max Factor- Bronzing Powder | 01 Golden
Max Factor- Clump Defy szempillaspirál | fekete
Max Factor- Max Effect Gloss Cube- Peach Rose 02
Max Factor- Colour Elixir Giant Pen Stick | Jumbo Ajakceruza


Eulenspiegel- Rainbow Magic arcfesték
Egy csomag kiváló minőségű Hennapor
CsillámVilág- Extra Eestragasztó
CsillámVilág- 18 db kozmetikai csillámpor
CsillámVilág- több, mint 50 csillámtetováló sablon
CsillámVilág- 3 darabos ecsetkészlet 
Illusion - arc - és testfestő magazin a CsillámVilágtól













 


Az Olvasók/Szavazók véleménye és a zsűri pontjai közösen döntenek a versenyzők sorsáról.  Büszke vagyok arra, hogy a versenyző Lányok egymást támogatva és segítve játszottak legutóbb is, sőt még barátságok is kialakultak, így remélem, hogy idén is kellemes hangulatú játéknak nézünk elébe! :) Ha  további kérdésetek van a versennyel kapcsolatban a sakk.smink@gmail.com címre írhattok! 


SOK SIKERT!






You Might Also Like

35 hozzászólás

  1. Örülök az újabb versenynek, lehet, hogy ezúttal én is jelentkezem. Viszont, egy gyors kérdésem azért lenne: Mennyi idő telik el két versenysmink között? (Nem tudom minden hétvégén szabaddá tenni magam és félek, hogy esetleg kicsúsznék a határidőkből...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia, várjuk a nevezést :) kb. 1-1,5 hét szokott lenni a fordulók között, tehát ennyi idő van elküldeni a következő sminket! ez nem feltétlenül hétvége, és persze jöhet előbb is, illetve rugalmasak vagyunk valamilyen szinten, én azt mondom, ez ne tartson vissza :)

      Törlés
    2. Nagyon örülnénk Neked, Katie!

      Törlés
  2. Tök jó, hogy újra megrendezitek :)
    Előre is sok sikert a jelentkezőknek :)

    VálaszTörlés
  3. Jajj!!! Végre! Nagyon-nagyon vártam!!!!:) Kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiii <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :P Én is vártam már, hogy végre megoszthassuk ezt mindenkivel!!! :$ :)))

      Törlés
  4. Gondolkozom, bár én tényleg amatőrnek tartom magam. Viszont mindig tetszett a kreatív sminkelés, mivel az élet egyéb más területein is szeretek kreativitással boldogulni. :)
    Csak kicsit félek tőle... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit filóztam, és rájöttem, hogy ismét néző maradok, mert nem lenne időm sajnos. Talán jövőre. :)

      Törlés
    2. 26-ig még azt mondom gondold át!!! Semmit nem vesztesz ha teszel egy próbát. Úgyis mire meglesz az előválogató jobb esetben június eleje felé lesz az első feladat. Amire meg minimum egy hét van.
      Tehát, én azt mondom gondold át és jelentkezz :P

      Törlés
  5. Jaj, de jó. Lehet jelenkezem, hátha... de ezzel kapcsolatban van 1 kérdésem. Határon túliak is jelentkezhetnek?

    VálaszTörlés
  6. ÓÓÓÓ :D Annyira vártam már! :) Az előző Sakk sem volt semmi, de ez még annál is jobbnak ígérkezik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :$ Igyekeztünk és reméljük Orsi Te is jössz :)

      Törlés
    2. Még szép, egy próbát mindenképpen megér. :)

      Törlés
  7. Az előző után filóztam a nevezésen, de ezek a témák nem feküdnének szerintem. Na meg vizsgaidőszak :D de figyelemmel fogom kísérni, nagyon jó kis verseny :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is azt javaslom gondolkodj még rajta, soká lesz még 26 :) Az egyik jelentkezőnk már írta, hogy inspirációs képeket gyűjt. Ez egy nagyon jó módszer például arra, hogy majd egyszer összeálljon a fejedben a "oh, igen..ez lesz az " érzés :P

      Törlés
  8. Szia! Nagyon örülök a versenynek, csak azt szeretném kérdezni, ho gy a jelentkezéshez milyen témájú sminket kell készíteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fruzsina! Nincs megkötés; küldhetsz akár egy színes sminket vagy füstöset, kreatívat vagy alkalmit. Bármi lehet, csak 2 db jó minőségű fotó legyen! :) Várunk :)

      Törlés
  9. Örülök, hogy újra indul a verseny :)
    Nyomon fogom követni!
    Sok sikert kívánok a résztvevőknek!

    VálaszTörlés
  10. Köszi a gyors választ! :) Jövő héten lesz már rá időm, akkor megcsinálom és küldöm a képeket!

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    Azt szeretném kérdezni, hogy akár a jelentkezéshez, akár a témák kidolgozáshoz mennyire kötött a sminktechnika, vagyis a dekortermékekkel való munka? Kreatív arcfestőként ugyanis inkább használok arcfestékeket szükség szerint kombinálva a dekorkozmetikumokkal, ez is megengedett? Valamint a másik kérdésem,ha jól értettem, fordulónként az adott témát kell kidolgozni? (indián, füstös alkonyat, stb ) vagy lesz ennél nagyobb szabadság? Pl a festmény ihlette még nem igazán világos... :-) Köszi!! Moya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nézz körül itt a blogon a régebbi SAKK-os posztok között, mert a témákat csak úgy tudom neked elmagyarázni, hogy tulajdonképpen a lényeg az érzet, amit kelt benned, pl. a festménynél eszedbe jut egy kép, azt valahogyan mondjuk átadaptálod az arcodra, vagy felismerhetően, vagy csak érzetében. Segítettem?:) Az biztos, ez egy nehezebb téma;) Természetesen szabadság van, csak az van, nem akarunk senkit megkötni, csak tudd elmondani, miért ez lett a végeredmény.

      Sminktechnika nem kötött!

      Törlés
  12. Ok,azt hiszem, most már értem ! :-) Köszi ! Moya

    VálaszTörlés
  13. Én nem indulok a versenyen de lenne azért kérdésem, nekem ez nem volt egyértelmű, bár csak a videót néztem meg, ezt a posztot csak átfutottam.

    Előző versenyzők is indulhatnak?
    Illetve hány sminkkel kell nevezni? A két képnek egy sminkről kell készülnie, vagy kettőről is lehet?

    Már nagyon várom a sminkeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. előzőek is jöhetnek, hogyne, bár az első és második helyezettek nem nagyon szoktak, az nem lenne annyira fair azért :)

      két kép, hogy azon mi van, mindegy, amíg smink és jó minőségű, tehát két különböző is lehet. igazából ennek a lényege egy előszűrés, egyáltalán tud-e a nevező rendes fotókat csinálni, van-e rá lehetősége stb.

      Törlés
  14. Nagyon szeretnék indulni, mióta megláttam a versenyfelhívást, ötletek villanak be, bár félek, hogy ehhez még kevés vagyok...de meg akarom próbálni! Egy dolog nem világos már csak...a jelentkezéshez már az egyik témával kapcsolatos képek/sminket kell küldeni? vagy csak egy hétköznapi "átlagos" smink?? Ez a verseny nagyon nagyon nagyon jó ötlet, imádom egyébként, köszönet érte a megálmodóknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem. Bármilyen sminkes képet küldhetsz, amit Te csináltál. Lehet alkalmi smink vagy mindjárt jöhet kreatív smink is.
      A lényeg, hogy JÓ minőségű kép legyen, és nem gond, hogy pl. fehér fal előtt van fényképezve. Sajnos ezt nem győzöm hangsúlyozni!!!

      Amúgy szívesen és sok sikert Neked :)

      Törlés
  15. Már nagyon vártam! És gyakoroltam is! Viszont, sajnos az államvizsga és a szakdolgozat védés miatt nem biztos, hogy lesz rá időm. Majd meglátjuk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nóri, mindenképpen próbáld meg!

      Többen is jeleztétek, hogy vizsgák miatt nem biztos, hogy tudtok indulni, pedig szeretnétek. Ha úgy gondoljátok módosítunk az időponton, hogy mindenki tudjon játszani!

      Törlés
    2. Úgy tűnik, hogy igaz, hogy az utolsó napokban lesz csak időm, de beleférek még! :)

      Törlés
  16. "Szeretnék szavazni a 1,17,30 számú Lányokra"

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images