Number One - Az Év Diákfotósa

szombat, május 11, 2013

     Szeretném megosztani Veletek is az örömünket! :) Ha csatlakoztatok hozzám Facebook-on, akkor már tudjátok mi a "nagy hír", ha nem, akkor olvassátok el az alábbi szösszenetet!

Néhány hét és egy éve lesz annak, hogy Virággal együtt dolgozok. Az egész egyáltalán nem ennek indult, csak így alakult. Hihetetlen mennyi közös munkánk volt már és mennyi sikeres fotózást tudunk magunk mögött. A blog szép képanyagát is Virágnak köszönhetem, akit ha kell még vasárnap is ugraszthatok egy kis smink fotózásra. ( :$ Millió hála érte ) Kialakítottunk egy kis stúdiót, Virág gyártott derítőt, lett egy árnyékoló fehér esernyőnk azaz házi módszerekkel megpróbált eszközöket gyártani a szebb képek eléréséért. Jártunk Budapesten is már és pár fiatal alkotó velünk készítteti el a bemutatkozó anyagaikat is. És még sorolhatnám estig...aktívak vagyunk, szeretünk együtt dolgozni és a munkáink eredményesek.

Azonban most másról van szó. Ennél is komolyabb dologról. Még ősszel mondta a Virág, hogy szeretne faleveles képeket csinálni, lenne-e hozzá kedvem, nem baj, ha nincs, de most úgy fotózhatnékja van. Mondtam, hogy a viharba ne lenne kedvem, gyorsan összedobok egy kis sminket, meg szerzek fehér ruhákat, aztán találkozzunk a szokásos helyen. 

Elkészültek a képek és imádtátok! Itt is és a Facebook oldalon is, többen is megjegyezték, ezzel egy versenyen kéne indulni. Végül így is lett, ugyanis a DUE Médiahálózat pár hónapja kiírt egy verseny, ahova a Virág elküldte az egyik őszi képet is és megpályázta az Év Diákfotósa címet.


MEGNYERTE

ELSŐ LETT

VIRÁG LETT AZ ÉV DIÁKFOTÓSA

*.*





Megnyerte a versenyt az alábbi képpel és vele együtt megkapta a dicsőséget is, hogy ő a Legjobb! Titkon tudtam, hogy ő lesz az első, de mikor megírta, akkor vált valósággá a dolog. Megcsinálta :) Nagyon tehetséges és nagyon ügyes! Ezt eddig is tudtam, de most már mindenki tudja :) 




A fotózásról a képeket ITT nézhetitek meg, Virág élményeinek rövid összefoglalóját pedig ITT olvashatjátok! Nagyon büszke vagyok rá, remélem Ti is velünk örültök :)



Legjobbakat!
Aviana


You Might Also Like

11 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm, nélküled nem sikerült volna! Egyszóval: közös munka, közös érdem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. .18??...ilyen fiatal vagy?...gratulalok es kuzdj tovabb az almaidert, latod erdemes :)

      Törlés
    2. Virdzso: Szárnyal a Profilkép Kommandó :P

      Edit: Ugye milyen szemtelenül fiatal még? :P

      Törlés
  2. Gratulálok! Még sok-sok sikert kívánok Virágnak! :)

    VálaszTörlés
  3. Gratula, nem is gondoltam, hogy ennyire fiatal, hihetetlen szép képeket készít már most is :-)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok itt is mind kettőtöknek! :)))

    VálaszTörlés
  5. Továbbítom Virágnak a gratulációkat :) Köszönjük szépen!

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images