Yamuna- Yogi szappan

péntek, május 24, 2013

       Legutóbb, mikor betévedtem egy fodrászkellékesbe, éppen hajcsatot akartam venni magamnak. Ahogy beléptem, szinte szó szerint a Yamuna szappanokba botlottam. Na - gondoltam- ez egy isteni jel, hiszen a Beauty Fórumon annyira el voltam foglalva a filmezéssel, hogy semmit nem vásároltam, pedig arról a standról nagyon sok mindent szerettem volna. Így hát el is volt döntve a további kérdés. Szappant fogok venni :)






Éppen fogyóban volt az akkori szappanom, így jól végigszaglásztam a választékot és végül erre a Yogi nevű szappanra szavaztam. A nevéről csak nekem jut eszembe Goofy? :P
Natúr szappanról beszélünk, az illata azért fogott meg, mert nagy füstölő mániás révén, hasonlóságot véltem felfedezni a két termék illata között. Utána az összetevőkben megtaláltam az illatok forrását: levendula -, citromfű -, narancs olaj stb.  Tehát aki az indiai beütésű füstölgő illatokat kedveli, ez a szappan nagy kedvence lesz! Hidegen sajtolt, természetes alapú növényi szappan, ami nem tartalmaz mesterséges szín - és állati anyagot. 







" Az illatok keveréke egy igazi keleti csábító kompozíció. Ez az igazi karma Yoga! Lazító és elgondolkodtató fürdők elengedhetetlen kelléke ez a keleti csoda" 

Ezt a lazítást azért estéről estére én is tapasztalom. Nagy kedvencem most ez a szappan, amit kb. 450 Ft-ért vettem. Jól tisztít, én az arcomra is használom, az illatát nem kell tovább ragoznom. Ha Ti is belebotlotok a szappanokba, feltétlenül próbáljátok ki. :)






Legjobbakat!
Aviana

You Might Also Like

4 hozzászólás

  1. imádom a Yamuna szappanokat!!! én hidegen sajtolt szappanjaikból az ichtiolosat és a hévízi iszaposat használom! Remekül tisztítanak, szárítják a pattanásaimat és nagyon sokáig kitartanak! Love~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha visszajutok a fodrászkellékesbe újra megnézem őket, bár most nagyon elégedett vagyok Yogival :P Az olivással szemezgettem még és levendulással.

      Törlés
  2. Ezeket a papír csomagolású szappanjaikat mindig elkerültem, pedig az illat leírása nagyon szimpatikus :) legközelebb megszaglászom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy szaglászást megér. Először nekem is majdnem kicsúszott a szappan a papírból, de megoldottam :P

      Törlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images