Oceania

szerda, július 24, 2013

 Nemrég pár újdonsággal lettem gazdagabb, méghozzá előre legyártott arcfestő mintákkal. Hosszan-hosszan nézegettem őket, melyikből tudnék mutatni egy smink ötletet Nektek. A választékban volt nonfiguratív, madaras és ott volt ez az érdekes kockás minta is, ami nekem nagyon szimpatikus lett. Úgy gondoltam, ebből készíthetek valami gyors és látványos kreációt. Ezek a sablonok elsősorban gyermek arcfestéshez vannak, de én úgy gondoltam, lehet ezt máshogy is felhasználni. :P Most a kék hódít nálam, így nem is volt kérdés a kreációm színe.








Ez az ötlet is csak részben nevezhető sminknek, hiszen a kockák arcfestékkel készültek. A sablonokból ITT tudtok válogatni, elég jó sok van, amit aztán tetszés szerint lehet variálni. Nekem személyes kedvencem ez a kocka, a pikkely, a csipke és a kígyóbőr. Rengeteg lehetőséget látok bennük, akár sminkeléssel vegyítve, akár arcfestéseknél. 
Igaz, hogy csak egy színen van most a hangsúly, de nekem ez így is tetszik. :) A kedvenc strandkendőmet vettem fel hozzá, amiből ugyan nem sok látszik, de épp elég időt volt rajtam, hogy vízparthoz kívánkozzak. Talán majd holnap... :)

Minden jót! 

                                                          Facebook Instargam | YouTube

You Might Also Like

11 hozzászólás

  1. Hű, ez nagyon brutál lett! Isteni ez a kék. =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazi tengeres kék, annyira imádom én is :)
      Tök jó, hogy tetszik, köszönöm Thimmyke :)

      Törlés
  2. Nagyon szuper lett, gyönyörű ez a kék! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Niki! :) Ha minden jól megy, lesz erről majd egy videó is :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszi Olcsi :) Nem túlzok, egy perc alatt feltettem a három pontra a festéket. Érdemes kipróbálni ezeket a sablonokat, mert szerintem isteniek!

      Törlés
  4. Wowowow!!! Gyönyörű lett, ismét :-)

    VálaszTörlés
  5. Huhh, hát most is nagyon rajongok a kékért (meg a korallért). Szóval ez is nagyon bejön! Tegnap csináltam is egy kék szitakötős képet. Kár, hogy ide nem lehet képet tölteni. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Küld el nekem a Facebook oldalamra :) Oda ki tudom tenni, ha szeretnéd :) Mellesleg imádom a szitakötőket :P

      Törlés
  6. Szuper ez a kék és tetszik ez a kocka minta :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images