III. SAKK | Festmény Ihlette - Finálé

vasárnap, augusztus 11, 2013


   A májusban kezdődött ötfordulós verseny utolsó állomásához érkeztünk a mai munkákkal. Sok gondolat kavarog most a fejemben, de talán nem is ezek a fontosak, hanem a versenyzőink. Hamarosan Ti is megláthatjátok a munkákat és nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy a döntéseink és a Ti döntéseitek, kedves Olvasók és Szavazók végig jó irányba sodorták a versenyt. Sikerült ma 3+1 olyan főnek itt lenni és megmutatni tehetségét, akik keményen végigdolgozták az ide felé vezető utat, akik megfogadták tanácsainkat és eljutottak a legjobbak közé.  Ha összehasonlítanánk a beküldött munkákat és azokat, amik ma kikerülnek a blogja, óriási szakadékokat látnánk. A Lányokból előcsalogattuk a kreativitást, a másképp látást és nagyon büszke vagyok, hogy ennek mi is részese lehettünk. Pontosan ez a verseny célja, hogy meglássuk a belső színességünket, nemlétezőnek hitt erőnket az alkotáshoz és azt ki is tudjuk fejezni a külvilág számára. Ha már egy embert inspirálunk a munkáinkkal és megmozgatunk benne valamit, nyert ügyünk van :) Ez az én filozófiám, ennek szellemében indítottuk el a versenyt is anno.

Jöjjenek tehát a munkák! Azonban ebben a fordulóban az Olvasóknak és Szavazóknak csak a nézegetési és a véleményezési lehetőséget tudjuk biztosítani, a végső döntést a zsűri fogja megadni. Ennek több oka van, de talán a legfontosabb, hogy rajongótábortól mentesen, átgondolva teljesítményét és munkáinak értékét mi szeretnénk kimondani egy emberre a végső ítéletet. Remélem ez mindenki számára elfogadható lesz. Ettől függetlenül, mint feljebb is írtam, kíváncsiak vagyunk a Ti gondolataitokra is a versenymunkákkal kapcsolatban. A kommentek moderálási jogát fenntartjuk.


Ildikó - Munkáját a modern és a régies festészet ötvözése ihlette. Nem volt ihlető kép, a smink egy önálló megoldás.






Olcsi - Munkájának ihletője Lichtenstein.





Fruzsi - Munkáját Gustav Klimt A csók című festménye ihlette






Eszter-
Munkája Vincent van Gogh és a Csillagos éj című festmények ihletése






.....................................................................................

Ez tehát a négy finalistánk munkája. :) Bízom benne, hogy Nektek is annyira tetszenek a munkák, mint nekünk. Nem lesz könnyű feladat kiválasztani "azt az egy embert", de úgy hisszük, hogy szerdán már meg tudjuk osztani Veletek is a jó hírt. Minden egyes szavazónak szeretnénk köszönetet mondani, aki segítette a Lányokat ebben a versenyben. Köszönjük az aktivitást és a hozzászólásokat, hamarosan jövünk a végső eredménnyel. :)


Üdv, SAKK csapat!

 Facebook Instargam | YouTube

You Might Also Like

28 hozzászólás

  1. Mind a négy lány eszméletlen!! Gratulálok!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem ebben a fordulóban Ildikó munkája tetszik legjobban! Nem gondolta túl a dolgot, és nagyon kifinomult lett a végeredmény. Mellette Fruzsi sminkje fogott még meg. Tetszik, hogy nem akarta mindenáron a festményt magára erőltetni, hanem "csak" ihletet merített belőle. Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  3. Húúúú.... Micsoda munkák születtek :) Mind a négy lány eszméletlenül ügyes volt! Gratulálok! Nem irigylem a zsűrit :)

    VálaszTörlés
  4. mind a négy lány gyönyörű munkákat készített! :) gratulálok Nektek! :)

    VálaszTörlés
  5. Hát ezek csodaszép és ötletes alkotások. :)

    VálaszTörlés
  6. Hát ezek nagyon szuperek, mind a négy lány szépet alkotott:)
    Nekem Olcsié áll a legközelebb a szívemhez egyébként:)

    VálaszTörlés
  7. Mindenki belehúzott a végére, mind a négy "festmény" jól sikerült.

    Ildikó: szépen sikerült, nagyon jó az összhatás, de nekem a kiegészítők nem smink. Ez mondjuk egy "Editorial" fordulóra tökéletes lett volna, de mindenesetre nagyon jó ötlet volt a képkeret.

    Olcsi: ismerőseimnek mondtam, hogy te úgyis a Lichtensteint fogod csinálni, és be is jött. Jól illik a személyiségedhez, nem is lett rossz, de úgy érzem a szövegbuborékkal és a pózokkal próbáltad egyensúlyba hozni az egészet. Nem tudom, mennyire probléma, hogy a szövegbuborék képmódosításnak számít, illetve, hogy nem fehér háttér előtt vagy lefotózva. Engem különösebben nem zavar, de a döntőben fontos, hogy a kiírásnak megfelelő képet küldj be. Azzal a példával tudnék élni, hogy a "A jövő cukrásza" c. műsorban is hiába szebb az egyik tora a másiknál, ha pl nem éri el a kívánt magasságot. Sajnos azt kell szállítani, amit a "megrendelő" kér.

    Fruzsi: meglepő, de nekem tetszik, az egyszerű részletekből sikerült összeoznod egy harmonikus egészet. Egyedül ez a "piszkos hatás", ami nekem személy szerint nem tetszik annyira, de a képek hangulata teljesen mértékben átjön.

    Eszter: igazi 2 az 1-ben, Egy Vincent önarckép, mint festmény. Jó ötlet és a kivitelezés is tetszik, habár én lehet teljdesen fehér alapra festettem volna a "vászonhatás" érdekében, valamint tettem volna még színt a szádra és a vízvonalra is, de összességében ez a kedvencem, mert ismét van benne ötlet, dinamizmus és a vörös szín pont megfelelő arányban van, jó ritmusban váltakozik a hajadtól a szakállig. Kölün tetszik, hogy a hajadróls em feledkeztél meg.

    VálaszTörlés
  8. Lányok, megint ámulok és bámulok, csudaklasz alkotások születtek, a zsűrinek pedig gratulálok, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a maximumot hozzátok ki magatokból!

    Ildikó: Szerintem gyönyörű, kifinomult, elegáns smink lett, annyira el tudnám képzelni egy galéria megnyitóján, hogy a hostessek ezt viselik. Igaz, a szájra (mondjuk szemből a a jobb oldalra) lehet hogy egy kis színt tettem volna az arany mellé, hogy egyensúlyba hozza a teljes arcot, de alapvetően imádom. A kiegészítők is szuperek.

    Olcsi: Jó ez a pop art vonulat, de nekem kicsit pontatlannak tűnik a kivitelezés, főleg a pöttyök. A hangulat viszont nagyon átjön, főleg a telefonos képen.

    Fruzsi: én egyszerűen nem értem, hogy van ilyen jó érzéked a hangulatfestéshez, minden egyes munkád hoz valami olyan miliőt, ami totálisan kiragad a hétköznapokból, ami mármár a művészet határát súrolja. Azt nem tudom megítélni, mennyire pontos vagy technikás a sminked, de az biztos, hogy minden egyes alkalommal elhiszem azt a karaktert, amit megvalósítasz. Számomra ezért te vagy a befutó.

    Eszter: bevallom, nekem ez már kicsit sok, inkább komplett arcfestés, mint smink. Szuper kreatív, szuper színes, de nekem nem smink. Persze ettől eltekintve szuper, imádom Van Gogh munkásságát:).

    VálaszTörlés
  9. Ildikó alkotása eszméletlen jó lett, figyelt a legapróbb részletekre is, a haja is tökéletesen áll! Az a képkeret is nagyon jó ötlet volt! A színek is szuper jók! Nagyon elegáns lett!

    VálaszTörlés
  10. mindegyik tetszik,bár én kettőtől vagyok elájulva,a másik,meg "klassz h döntős".személyisgében is két munkát emelnék ki, ugyanazokat...Ildi és Olcsi.eszméletlenek vagytook :)

    VálaszTörlés
  11. A maga módján mind a 4 lány munkája egyedi, különleges és különböző, ami alapvetően egy jó dolog. Mégis nekem ILDIKÓ munkája az, ami tökéletesen egyben van, egyszerűen hangsúlyozom SZÁMOMRA hibátlan alkotás és nem vagyok elfogult, egyik lányt sem ismerem. Gratulálok mindenkinek, aki eljutott eddig, azoknak a lányoknak is, akik nem és bárki nyerjen is, megérdemli. Bár zárójelben megjegyzem, én Olcsitól az eddigiek alapján kicsit mást vártam, sokkal többet.

    VálaszTörlés
  12. Nekem Ildikó és Fruzsi munkája tetszik a legjobban. :)

    VálaszTörlés
  13. nálam Eszter viszi a pálmát, ha nem írjátok ki, akkor is tudtam volna kitől inspirálódott. nagyon egyben van az egész. a másik kedvencem pedig Olcsi, nagyon szeretem a pop art stílust amit Ő hozott is. a többieknek is gratulálok :)

    VálaszTörlés
  14. Olcsié tetszik a legjobban, szuper lett :) azért a pöttyök nélkül is megnézném, szerintem már úgy is nagyon jó lehetett :) Eszter a 2. nálam, mivel nagyon jól kitalálta, ütős lett, tuti sok munkája is volt vele :) Többieknek is gratu!

    VálaszTörlés
  15. Olcsi munkái eddig nem tetszettek, de ez most nagyon kreatív lett, de Eszternek szurkolok a végső győzelemért :)

    VálaszTörlés
  16. Érdekes volt látni, hogy ki, mit talált ki erre a fordulóra. Nem is voltak elvárásaim, és úgy gondolom, mind a négy lány megérdemelten van itt. Ha lehetne szavazni, nehezen tudnék dönteni.

    Ildi: Nagyon megnyerő ez az absztrakt minta az arcodon. Minél tovább nézem, annál inkább magával ragad. Ahogy az is, mennyire szép vagy ezeken a képeken. Nagyon jól áll az arany szín, valóban antik hatást értél el vele. Akárcsak a képkerettel, ami igen ötletes. Nekem valami hiányzik, amitől "festményes" lesz az egész, mert így "csak" egy szép smink. (Talán a geometiai formák színe nem elég erőteljes. Az ilyen festmények általában a hármas színhangzatot használják pl. piros, kék, sárga.)

    Olcsi: Az első kép erőltetett. (Ez a felirat.) Talán ez tetszik a legjobban, a négy közül, ennek ellenére nem tartom elég kreatívnak. Az internet tele van ehhez hasonló sminkekkel. Nem elég meglepő. A helyedben tettem volna bele valami váratlant, mert nagyon szépen megoldottad az elkészítést és a tálalást. Engem a piros pöttyök pontatlansága sem zavar annyira.

    Fruzsi: Elsőre ennek a hangulata ragadott meg a legjobban. Sikeresen adaptáltad a festményt. Egy picit kevésnek érzem mégis. Hiányzik az összefonódás, az érzékiség, ami a kép éltetője. A smink ennek ellenére tetszik.

    Eszti: Az jutott eszembe, hogy nem vagy normális :D. Hihetetlen, hogy magadra festetted a képet! Nekem ez kicsi sok már, jobban tetszene, ha vaahogy a vonalvezetés jelenne meg a komplett festmény helyett. Különösen tetszik, hogy férfi bőrbe bújtál. Merész döntés volt. A szakállat nagyon jól.megoldottad. az összkép viszont - mint már írtam - picit zsúfolt, és kicsit "iskolás". (Értem itt, hogy "festmény, akkor magamra festem".) Ezt a sminkedet neem tudom egy magazinban elképzelni. (Az indiánost pl. igen.)

    VálaszTörlés
  17. Olcsi munkája tetszik legjobban, mert szerintem nagyon kreatív és a megvalósítás is nagyszerű!

    VálaszTörlés
  18. Ildikó: A smink gyönyörű, le a kalappal előtted, de sajnálom, hogy nem egy híres festményt választottál inspirációul. Így ez most csak egy tökéletes! smink, de nem egy festmény inspirálta smink.

    Olcsi: A kivitelezésbe megint nem lehet belekötni, az biztos. Ha életemben először látnék ehhez hasonlót, le is esne tőle az állam, de mivel kb. két hete két másik magyar bloggerina is kiposztolta a pop-art sminkjét, így elég csalódott vagyok. Úgy érzem, az ötlet és a megvalósítás részletei most nem teljesen a Te kreativitásodat dicsérik.
    http://breakfastatfruh.blogspot.hu/2013/07/smink-pop-art-kepregeny-inspiralta.html
    http://smaragdplum.blogspot.hu/2013/07/comic-book-make-up-kozos-post-fruzsival.html


    Fruzsi: Azonnal beugrott a csók című festmény, amint megláttam a munkádat. Nekem nagyon tetszik, sőt, a Tiéd tetszik a legjobban ebben a fordulóban! :)

    Eszter: Nekem ez most kicsit sok, de tagadhatatlanul kreatív és szépen kidolgozott munka. Te is nagyon megérdemled ezt a díjat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos az ő munkájukat nem láttam, viszont köszi a linket:-) én nagyon meglepődtem,hoga mennyire néészerű a pop art és lichtenstein. Ezt is viszonylag hamar kitaláltam,de nm gondoltam volna,hogy ilyen sokan csinálták már. Kicsit most csalódott vagyok azért :_( mert láthattátok,hogy a saját ötleteim domináltak.

      Törlés
    2. Köszönöm Katie, örülök, hogy tetszik!:) Így igaz nem egy híres festmény inspirált, de ez nem is volt kötelező! Én másképp nyúltam a témához. Egyébként ha egy festmény inspirált volna, akkor az nálam is Gustav Klimt lett volna. Ezért már örülök is, hogy nem ezt választottam! És nagyon megörültem, amikor megláttam Fruzsi munkáját! Nekem az ő sminkje a legszebb!

      Olcsi munkája szuper, az egyik legjobb ilyen stílusú smink! Nekem is csak annyi a problémám vele, hogy láttam már sok ilyet! Eddig mindig megleptek a munkáid!Most annyira nem!:( Ettől függetlenül nagyon tetszik!!:)

      Eszter munkája nagyon ötletes, a kivitelezés is nagyon jó! Tényleg olyan, mint a festmény és a festő egyszerre, ennek ellenére nekem nem tetszik. Nekem túl zsúfolt és hiányzik belőle a "smink"!



      Törlés
    3. Olcsi: Igen, pont erre gondoltam! Eddig mindig valami nagyon "Olcsisat" kaptunk tőled. Persze néhányunknak egyik-másik smink túlzó, sok volt, de minden smink a Te személyiségedet tükrözte. Azért ettől függetlenül a smink nagyon jó, csak nem annyira újszerű.

      Törlés
  19. Eszterét egyszerűen imádom!

    VálaszTörlés
  20. Wow! Gratulálok a lányoknak, igazán kitettek magukért. Olcsi és Eszter munkája miatt még mindig keresem az államat!!! :)

    VálaszTörlés
  21. Nagyon tetszik mind a 4 munka. A legjobban Ildikó és Fruzsi munkája. Ildikóé kicsit visszafogott, elegáns, de szerintem nagyon jó lett. Fruzsinál szerintem , ha melegebb színeket használt volna, akkor jobban átjönne a kép hangolata

    VálaszTörlés
  22. Mindenki nagyon szupit alkotott:) Olcsi zseniálisan ügyes, de nekem nem tetszik hogy nem saját ötlet, ugyanezt már több tutorial videóban láttam youtubeon...

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images