IV. SAKK | FELHÍVÁS

szerda, június 25, 2014

    Hamar elröppent egy év, ami azt jelenti, hogy ideje egy kicsit SAKKozni. :) Örömmel írom Nektek, hogy idén is megrendezésre kerül a IV. SAKK versenyünk, ami az utóbbi évben is már óriási népszerűségnek örvendett, bízunk benne, hogy ez a lelkesedés a következő szériára is hatással lesz. Apró infókat már elszórtam a verseny háttérmunkáiról Facebookon, ami után levelek hada érkezett hozzám, hogy ugye jól sejtik miben sántikálunk és hamarosan elindítjuk a játékot. Igaz a hír, Lányok, hamarosan kezdetét veszi a barátságos küzdelem a  sminkversenyünkben. 



Mi az a SAKK? A SAKK egy mozaikszó, jelentése Sminkverseny Amatőr Kreatív smink Kedvelőknek. Immár 4. alkalommal rendezzünk meg a beauty blogvilág keretei között ezt a barátságos, amatőr vetélkedőt, amit azoknak szánunk, akik részese akarnak lenni egy olyan megmérettetésnek, ahol nem a like-ok száma dönt, ahol maximálisan kiélheti a kreativitását és ahol megmutathatja ország-világnak ötleteit, őrültségit, tehetségét. A versennyel mindig is az volt a célunk, hogy teret kapjanak azok az alkotók, akiknek nincs sminkes végzettségük, ellenben nagyon ügyes ecsetforgatók, szeretnek kreatívkodni és imponáló számukra, ha munkáikat egy vegyes közönség elé tárhatják. 

A verseny több fordulóból áll és azoknak kedvez igazán, akik nem szeretik a like-vadászós megmérettetéseket, hiszen ebben a sminkversenyben a közönség és a zsűri dönt. Így ha nem akarod világgá kürtölni a nevezésed az ismerőseid között, de jó vagy, attól még nem elérhetetlen az első helyezés.

A zsűri tagjai: Szilvi, korábbi beauty blogger, most már baba blogger, a SAKK kitalálója, megvalósítója, állandó tiszteletbeli tag. Barbi, a Barbye's World blog írója, vlogger, az I. SAKK nyertese, ill. a IV. SAKK verseny meghívott zsűri tagja a verseny elejétől a végéig. Továbbá jómagam, Evelin, az AvianaRahl blog írója, vlogger, a SAKK kitalálója, megvalósítója és állandó zsűritagja.

Térjünk rá a lényegre - a legfontosabb tudnivalók

- A versenyre amatőr sminkesek jelentkezését várjuk, akik nem rendelkeznek sminkes végzettséggel.
- A játékban 16 éven aluliak nem vehetnek részt.
- A versenyben való részvétel fotók alapján történik; csak fényképezőgéppel készült jó minőségű képeket tudunk elfogadni (további részletről tájékoztatjuk a továbbjutókat)
- Csak saját magadat sminkelheted
- Blog neveket sosem szerepeltetünk, így ha ingyen reklámra vágysz, nem ez a te felületed.
- A továbbjutásokról a közönség és zsűri is szavaz egy szavazóboxon keresztül. 
- Minden nevezővel folyamatos e-mail kapcsolatban vagyunk és legjobb tudásunk szerint támogatjuk a verseny ideje alatt.
- A versenyre azok nevezését várjuk, akik tudják tartani magukat a megjelölt időpontokhoz és pontosan, precízen tudják küldeni verseny munkájukat az elkövetkezendő időszak alatt. 
- Mind a verseny sminkek elkészítésére, mind a szavazási időszakra elegendő időt biztosítunk - az ezen felüli "idő kéréseket" nem tudjuk figyelembe venni.
- A nevezők közül azok kerülnek ki a blogra a tópart ihlette sminkjükkel, akik átestek a zsűri előválogatásán.
- A versenyben részt vehetnek azok a Lányok, bloggerek is, akik az előző években is szerepelek, vagy megnyerték a versenyt - Valcsi (II. SAKK nyertese), Ildi (III. SAKK nyertese) várunk Benneteket! 

Idén a nevezési téma a tópart ihlette smink, mely sminkről 3 db jó minőségű fotót várunk Tőled. Az ebben a témában elkészített nevezési képeidet várjuk a sakk.smink@gmail.com e-mail címre 2014. július 8-ig.

A témákról: A SAKK egy több fordulós sminkverseny, mely témákat a zsűri tagok közösen találták ki. A verseny 5 fordulójának idei témái, nem sorrend alapján: állat minták, ombre, szuperhősök, reklám és egy konkrét nyaklánc ihlette smink (fényképet adunk róla az adott fordulónál)

A támogatók: Ahogy látjátok ebben az évben több sikeres magyar cég is megtisztelt bennünket és a verseny szponzorai lettek. Szerettük volna számotokra még vonzóbbá tenni a versenyt, így ebben az évben a harmadik és a második helyezett is díjazásban részesül. A támogatók és ajándékaik számotokra: Bomb Cosmetics Hungary ajándék csomag az első helyezett számára, egyedi Pixibox dobozka az első helyezett számára, CsillámVilág ajándék kupon az első, második és harmadik helyezett számára, Bájkeverő webáruház által felajánlott nyaklánc az egyik témánkhoz, ami az adott forduló nyerteséé lesz, Maybelline ajándékcsomag az első, második, és harmadik helyezett számára a L'Oréal  Paris Magyarország felajánlásából, Mineral Beauty ajándékcsomag az első helyezett részére ill. AvianaRahl ajándékcsomag az első, második és harmadik helyezett számára. 

Bízunk benne, hogy felkeltettük az érdeklődéseteket ezzel a kreatív sminkversennyel és minél többen részt fogtok venni ebben az izgalmas megmérettetésben. Mi nagyon számítunk rátok, hiszen mindez értetek van! Nézzétek meg a korábbi verseny sminkeket itt, itt vagy itt és mielőbb küldjétek el a nevezéseteket. Sakkozzunk együtt! :)


SOK SIKERT!

Puszi - Szilvi, Barbi, Evelin

You Might Also Like

22 hozzászólás

  1. Alig várom az újabb kreatív nevezőket. ^^ Remélem jövőre is lesz SAKK :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a mostani Sakk sem indult el, máris a következőt várod? :P

      Törlés
  2. Húha, gondolkodom hogy jelentkezzek-e, de megmondom őszintén baromira félek...:) Na, még majd eldöntöm!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon pedzegetem a dolgot, hogy jelentkezek, de azért még átrágom magam rajta :) Minden esetre nagyon örülök, hogy újra megrendezésre kerül ez a verseny, mindig olyan sok szép munkát látni itt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá-hajrá!! Remélem találkozom a nevezéseddel! :)

      Törlés
  4. Csak másfél hónap múlva leszek 16:/ na nem baj, majd jövőre!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :( Reméljük azért figyelemmel kíséred a versenyt :)

      Törlés
  5. Én is gondolkodok azon, hogy jelentkezzek-e, mert elég sűrű nyaram lesz. Akárhogy is lesz végül, már nagyon várom a munkákat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt tudom írni, amit már másoknak is javasoltam: egy jó ötletelés után kb 3 nap alatt el lehet készíteni az 5 sminket. Bárhogy is alakul, ezzel máris előre leszel és már csak azzal kell foglalkoznod, hogy időre átküld nekünk a képeket. :)

      Törlés
  6. Húúú, végre-végre! :) Már nagyon vártam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem találkozok a nevezési képeiddel az e-mail címünkön. :)

      Törlés
  7. Én megmaradok olvasónak, hiszen annyira jó nézni a szebbnél szebb sminkeket! :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon- nagyon várom már a sminkeket! Nagyon-nagyon-nagyon izgi!!!!!:)

    VálaszTörlés
  9. Orulok a versenynek! Megprobalom iden is! A feher hatter megint kotelezo?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juj, de jó lenne! :-) igazából a minőség kötelező, de azért jobban érvényesül a munkád egy semleges háttér előtt, és egységesebb, ha minden lánytól ezt kérjük.

      Törlés
    2. Természetesen most is kötelező lesz az egységes, lehetőség szerint fehér/tört fehér/vajszínű háttér, mert így sokkal esztétikusabbak lesz a végeredmény.

      Törlés
  10. Én is szerettem volna jelletkezni.Csak az a baj hogy en még nem vagyok 16 éves..:( :(

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images