IV. SAKK | ÉKSZER INSPIRÁLTA SMINK

csütörtök, augusztus 21, 2014

   Az egyik legmisztikusabb forduló kétségtelenül a mostani, hiszen a Lányoknak egy általunk kiválasztott ékszer alapján kellett inspirálódniuk a mostani munkájukhoz. Nem volt egyszerű a dolog, ám mint mindig, most is nagyszerű alkotások születtek. A nyakláncot a Bájkeverő Webáruház ajánlotta fel és a forduló abszolút győztese a képen látható szépséget meg is kapja. Hat lány versenyez most a fináléba jutásért, azonban ebből a fordulóból csak négy lány juthat tovább, úgyhogy nagyon sok minden múlik a mostani szereplésükön. Mint mindig egy lányt biztosan tovább juttathattok; minden szavazat számít! 



Alexandra

Adryenn

Adél


Kriszta

Léna

Ági

Szavazzatok a kedvencetekre az alábbi szavazóbox segítségével 2014. augusztus 25. 20,00 óráig. Nagyon kíváncsiak vagyunk mit gondoltok erről a fordulóról. Szavazás után írjatok nekünk, sokat! :)

You Might Also Like

37 hozzászólás

  1. Léna és Adryenn sminkje engem egyáltalán nem ragadott magával, nem látok benne semmilyen különleges vonást és sajnos a nyakláncot számomra egyáltalán nem adja át a smink.

    Alexandra sminkje nagyon szép, különösen a száj része tetszik. Adélnál pedig a tusvonal és a pillák tetszenek igazán, valamint a fekete "minta", nála már jobban átjön a téma.

    Kriszta sminkje mint mindig, most is nagyon szép, különösen a minta és a homlokrész megoldása tetszik, viszont az ékszer nekem itt sem jön át igazán.

    Ebben a fordulóban Ági sminkje tetszik leginkább, az ő munkája adja vissza leginkább a témát, nagyon szép "maszkot" készített, bár a rúzs színe nem tetszik, más színt jobban eltudnék képzelni, de mindent egybevetve én rá szavaztam :)

    VálaszTörlés
  2. Én is Ágira szavaztam! Az alapötlet nagyon tetszik, ráadásul nagyon-nagyon szépen valósította meg az elképzelést: látszik, hogy nagyon sok munka van benne, pontosak a vonalak, a színválasztás is remek, szerintem egyszerűen gyönyörű!

    Nagyon tetszett Alexandra munkája is, Ági sminkje után az övében láttam legjobban megjelenni a nyakláncot, de a nyakláncot idéző minta annyira nem lett pontos, mint a smink többi része.

    Adryenn munkája alapvetően tetszik, de egy ilyen ékszer inspirálta sminkhez szerintem nem passzol egy ilyen cipzáras megoldás. (A nyaklánc gyönyörű, elegáns és alkalmi, a cipzár pedig olyan laza, sportos, és hétköznapi.)

    Kriszta munkája most is nagyon szépen kidolgozott, technikailag nem nagyon lehet belekötni, de nekem ez most egy kicsit kusza.

    Adél sminkje Nekem túl sok és Nála is azt érzem, hogy nem érzett rá erre a témára. Kicsit elveszettnek tűnik.

    Léna sminkje pedig akkor tetszene igazán, ha a smink maga erős fekete tussal készült volna, és nagyon pontos, nagyon vékony, egyenletes vonalakkal töltötte volna ki a maszk belsejét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erdekes, pedig pont most ereztem hogy enyem a tema es elengedtem a fantaziamat:O koszonom a velemenyed:)

      Törlés
  3. Nagyon érdekes volt ez a forduló...meg kell, hogy mondjam először nem is tudtam eldönteni hogy ki oldotta meg a legjobban. Azt hiszem Ági és Adél sminkje lett a legjobb. Ági remekül oldotta meg, nagyon szépen játszott a színekkel. Adél sminkje pedig azért tetszik nagyon mert nekem ebben a sminkben jött át az "igazi ékszer hatás" mert ugye a kiválasztott nyaklánc is egy elég feltűnő darab. Mind összességében mindenki nagyon ügyes volt persze van akié nem annyira tetszik...de kíváncsi leszek a zsűri értékelésére. :)

    A nyaklánc pedig hihetetlen szép, azt hiszem megrendelem. :D

    VálaszTörlés
  4. Nekem is meg kell említenem Ágit. Csodás ez a munka, és szerintem a rúzs is passzol.
    Lenne is egy kérdésem Ágihoz, remélem majd látja:
    Milyen rúzst használtál? *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen!:)))

      Itt lenne a 22-es számú rúzs :) :

      http://www.ebay.com/itm/310912547707?_trksid=p2059210.m2749.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT

      Törlés
  5. nagyon ügyesek a lányok!! nekem eddig ez a forduló tetszik a legjobban! : ))
    Léna nagy kedvencem, már az előző versenyben is nagyon jó munkái voltak, Alexandra pedig rettentő jól ismeri az arcát és tudja, hogyan használja ki.
    nehéz volt választani, mindenkinek nagyon szépet alkotott!

    VálaszTörlés
  6. hát lányok, elég nehéz volt most dönteni, de úgy örülnék, ha csak 2 ember maradna a végére, ahogy az első SAKK-nál, és be lenne iktatva még egy téma... nagyon szívesen elnézegetném még a munkáitokat :)

    ahogy az előző fordulónál, most is élnék azzal, hogy kicsit bő lére eresztem:

    Alexandra: azt hiszem, írtam ezt már a múltkor is, szóval csak ismételni tudom magam, számomra te vagy az, aki az összes fordulóban közel tökéletesen oldotta meg a feladatot, egyenletesen magas íven tartotta magát, és megérdemli azt, hogy a fejére kerüljön a képzeletbeli korona
    a tusvonalaid lehettek volna egy kicsit élesebbek, elvékonyodóak, ettől eltekintve pazar, a szádat én is kiemelném, kölcsönöz egy csipet misztikusságot a sminknek, ahogy az is, hogy csak az egyik szemhéjadon használtál lilát... elegáns, nőies, illik a ékszerhez, szóval nagyon rendben van
    (a piercingjeid pedig külön bírom, és azt is, hogy az adott fordulóhoz igazítod hangulatilag a fültágítód színét)
    10/9,5

    Adry: ugyanazt tudom írni, amit Katie... a sminked kreatív, nagyon szépen kidolgozott mintával, de ha elém raknának 20 nyakláncot, nem mutatnék rá arra, ami a forduló témáját adta
    tetszik az árnyékolás az almácskáid környékén, de akkor ütött volna igazán, ha ezt a homlokodnál is megcsinálod, és így létrehozod egy maszk keretét, így kissé táskásnak hat... az alsó szemhéjadnál a tusvonalat elhagytam volna, a sötét szájkontúr pedig bah, nagyon retró, nagyon nem jó.... mindezek ellenére, mivel régóta követem a munkáid, és tudom, mi van benned, remélem, beszavaznak a véghajrára
    10/6

    Adél: huh, így elsőre... nekem ez kicsit sok... Olcsi a II. SAKK-ban kb. rendszeresen ellőtte a félarcos sminket (és baromi jól is csináltad Olcsi, ha olvasod ezt, így utólag kommentálva), úgy érzem, a mostani munkádnál te is élhettél volna ezzel... a homlok és a kulcscsont színezését/díszítését indokolatlannak érzem, a fekete minta szépen kivitelezett, és passzolónak is látom a nyaklánchoz, szóval a hangulat megvan, de a wow-faktor elmaradt
    10/7

    VálaszTörlés
  7. Kriszta: kicsit keleties, kicsit keltás, enyhén steampunk... ezeket mind szeretem, és volt már rá példa, hogy valaki jó arányban elegyítette őket, de ez nekem most nem áll össze... igazából az a gondom a munkáiddal, hogy hiába a precizitás, a jó színválasztás, görcsösen megtervezettnek érzem minden művedet... alapvetően persze nincs gond azzal, ha az ember egy szinten maximalista, de nagyon hiányolom a lazaságot a képeidből... ha a fehér helyett aranybarnával dolgozol, vagy sárgaréz színnel, még mondok egy áment, ez így nekem nincs egy lapon a nyaklánccal
    (a szemöldöködet pedig kiemeltetném a helyedben, ha megengeded ezt a hozzáfűzést, karakteresebbé tenné mind az arcod, mind a sminkjeidet)
    10/6

    Léna: ahogy eddig, még most is nagyon tetszik az arc- és szemformád, annyi mindent lehetne velük kezdeni, és annyira reméltem, hogy megjön az igazi Léna-plusz (ahogy Evelin említette) erre a fordulóra... nem így történt sajnos...
    ugyanabba a hibába estél, mint tavaly az indián-fordulónál: az alapötlet (akkor az álomfogó, most a maszk) jó volt, a kivitelezés viszont tessék-lássék... újfent egyetértek Katie-vel, ha éles, kontrasztosabb, fekete munkát készítesz némi fémszínnel megspékelve, és kicsit igazodva a nyaklánc mintájához, klassz lett volna... ez így nekem a nyaklánc mellé téve főleg, de önmagában is kevés... a végére pedig ugyanaz áll rád is, mint Adry-ra, szóval hajrá
    10/5

    Ági: amikor a Wonder Woman-sminkedet láttam, nem voltam elájulva... te vagy az, aki szép komótosan jött felfelé, már a múltkori munkád is nagyon szépen kidolgozott volt (mínusz a műszempilla), de ez... így kell ezt csinálni! tetszik az ötlet, a kivitelezés, a nyaklánchoz is illik, a kezed befestésére pedig nem tudom, azt mondjam-e, hogy hejj, vagy hogy lökött vagy, de jól mutat, az biztos, ahogy a rúzs is jó választás (az Avon-nak van egy hasonló, Matte Grape árnyalatú rúzsa, imádom)
    Alexandra klasszikusabb változata mellett a te oldottad meg legjobban a feladatot álarcos bálba illő munkáddal, szóval bravó Ági!
    10/9

    akiket összességében, minden munkájukat, minden bennük rejlő lehetőséget nézve szívesen látnék a végső négyesben: Alexandra, Ági, Léna és Adél
    izgatottan várom a végét, mindenkinek sok szerencsét :)

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok! Az imént láttam egy megosztást a FB-oldalon (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=504935062986590&set=o.374913249261666&type=1). Érdekelne, Krisztának valóban van-e ilyen irányú végzettsége, ugyanis ha igen, az kicsit érdekes helyzetet szülne, a szabályzat fényében. Addig is hajrá lányok, az én szavazatom Alexandráé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is úgy tudom, hogy Krisztának van ilyen irányú végzettsége, de ha a zsűri engedte versenyezni (márpedig engedte), akkor most már szerintem nem lenne fair kizárni emiatt.

      Ezzel együtt viszont tény egyébként, hogy ez egy amatőr sminkverseny, Ő pedig profi (és ez látszik is a munkáin, és a blogján is) így helyzeti előnyben van a többiekkel szemben.

      Hiába, az élet nem igazságos...

      Törlés
    2. Ezen már én is elgondolkodtam, mert én is láttam valahol, hogy Kriszta sminkes és hát valóban nem fair, mert így valószínűsíthető, hogy ő fog nyerni, a közönségszavazásokat is mindig megnyerni. Hozzáteszem én is szavaztam már rá, mert tényleg kiemelkedően sminkel, gyönyörű munkái vannak, de azt hiszem ez egy sminkestől elvárható és egy ilyen versenyen amatőrökkel szemben nem túl korrekt húzás. De ezért én nem is őt hibáztatom, hanem inkább azokat, akik még is engedték versenybe szállni, különösen ha "amatőr" címszóval hirdetik meg a versenyt..

      Törlés
    3. Na igen, a szervezők megtehették volna, hogy kizárják, hiszen az egyik legfontosabb alapszabály (a verseny nevéből adódóan), hogy profik nem indulhatnak /indulhattak volna/, mert az nem lenne fair a többiekkel szemben.

      Ezt mindenki tudta/tudja, feltételezem, hogy Kriszta is, mégis jelentkezett...annak ellenére, hogy tudta, hogy szabályellenes a jelentkezése...

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  9. Akkor a további félreértések és a kezdetleges vádaskodások elfajulásának megakadályozása végett, most tisztázzuk a dolgokat. Az amatőr alatt azt értettük - mindig is - hogy részükről amatőrnek számít az, ha valakinek nincsen külön papírja róla, hogy sminkes! Ennyi és nem több. ( A kozmetikus nem sminkes! )

    Mindenki tisztában van a szabályokkal: a VERSENYZŐK is és a SZERVEZŐK is! Kriszta üzenetével felétek bízunk benne, hogy mindenki számára érthető lesz a továbbiakban az ittlétének oka.

    " Ebben annyi igazság van,hogy kozmetikus vagyok. Azért választottam ezt a szakmát,mert sminkelni szerettem volna,reméltem,hogy megtanítanak.
    A két éves képzés alatt 4 sminkversenyen voltam. Mindent,amit tudok,amit megtanultam autodidakta módon sikerült elsajátítanom.
    Youtube,tutorialos képek és videók alapján gyakorlok évek óta.
    Mivel kozmetikusként sminkelést is vállalok ezért van kinn a blogos honlapon,hogy sminkes is vagyok. Saját költségből csinálok fotózásokat is.

    A lényeg,hogy sminkes végzetségem nincs ezért mertem jelentkezni a versenyre.
    A kozmetikus iskola alatt sem volt olyan tanárom,aki tanított volna s tény,hogy később sminkesként szeretnék dolgozni,de jelenleg anyagi keret hiányában ez nem lehetséges."

    Reméljük, hogy ezzel mindenki választ kapott a kérdésére és a verseny folytatódhat tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még egy kérdés
      Amit Monyec belinkelt azon a képen cimkeként látható, hogy vizsgamunka. A képen egy Kriszta által készitett smink van, ezek szerint vizsgára? Sminkvizsgára?

      Törlés
    2. A kozmetikus képzés alatt, az első év végén van egy úgy nevezett szintvizsga. Legalábbis abban az intézményben, ahol én tanultam. Ellenőrzik a tudásunkat (masszázstól egészen a szemöldökszedésig) és ennek a folyamatnak része volt egy nappali smink elkészítése is. Ez a smink erre az alkalomra készült.

      Sajnálom, hogy ennyi félreértést okoztam.
      Bevallom én nem tartom magam profinak csupán egy lelkes amatőrnek. Ha az időm engedi sminkelek, gyakorlok, próbálok technikákat ellesni az internetről. Így fejlesztgetem a tudásomat.
      Boldog lennék, ha lenne sminkes végzettségem, diplomám de ez majd csak később várható, addig az egész megmarad hobbinak.

      Törlés
  10. Örülök, hogy Kriszta maradhat, és hogy ténylegesen nem történt szabályszegés. Alexandra után a második lány, akiben a legtöbb kreativitást és precizitást látom, nem örültem volna, ha most elhagyja a versenyt.

    Mellesleg Evelin, csatlakozva Zsókához, nem lehetne beiktatni még egy fordulót? Nem hiszem, hogy ketten lennénk csak, akik szívesen vennék a dolgot. Hiába tiétek a végső szó, 4 lány közül nehezebb dönteni, és annyira szépek a munkák... szóval jó lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azért ez így elég vicces :/
      Innentől bennem felmerül a gyanú, hogy annyira nem is korrekt ez az egész, mint amilyennek tűnik. Sajnos! :(

      Törlés
    2. Kedves Ági!

      Bár Te kitörölted az első kommentedet, MI LÁTTUK ÉS VÉGIGOLVASTUK!

      Úgy érzem, hogy keresed a szálkát a versenyben! Tisztán és érthetően megfogalmaztuk már a legelső versenynél a szabályokat, amihez továbbra is tartjuk magunkat. Mindent a lehető legkorrektebben vezetünk és csinálunk, minden szavazatot és eredményt külön gyűjtünk; a versenyről folyamatosan tájékoztatjuk a szponzorainkat, ám ha neked személyes problémád van a szervezéssel vagy a versennyel akkor ezt mond és ne az egyik versenyzőnket kezd ki.

      Kriszta jogosan a verseny része, kozmetikus és nem sminkes. Korábban is voltak kozmetikus vagy kozmetikus tanonc versenyzőink; az, hogy tehetséges az nem ok arra, hogy így reagálj és így írj véleményt erről az egészről. A tehetsége juttatta el ide, ugyanúgy, ahogy a többi lányt is! Ez pedig egy sminkverseny, ahol ügyesebbnél ügyesebb emberek mérik össze munkáikat.

      Az amatőr továbbra sem kétbalkezes, vállalhatatlan munkákat készítő "sminkest" jelent, ahogy ez a legtöbb ember fejében van, hanem olyan lelkes, kreatív és tehetséges embert, akinek nincsen papírja a sminkes végzettségéről, mégis nagyon ügyes benne! Örülök, hogy Neked ez vicces egyébként, de ha a mi és Kriszta igaz szavai sem győztek meg, akkor javasolom, hogy:

      A: a véleményedet gondold át még egyszer mielőtt újra leírod
      B: ha ennyire nem tudsz azonosulni a versennyel, akkor ne kövesd tovább

      Mi továbbra is tiszta lelkiismerettel folytatjuk a versenyünket, ami hamarosan elérkezik a fináléhoz! ;)

      Törlés
    3. Monyec és Zsóka!

      A lányok munkáit mi is nagyon sokáig néznénk még, de ők már elér régóta készülnek hétről-hétre. Ötletelnek, van, hogy többször is neki fognak a sminknek, mire úgy érzik, ezt már jó szívvel el tudják nekünk küldeni. Van, aki betegen készítette a sminkjeit több alkalommal is, volt aki legalább 5x készítette el a munkáját, mire beküldte a végső képeket. Egy szó mint száz, rengeteg energiájuk van már a versenyben és hiszem, hogy ők is örülnek annak "lassan végre vége". :)

      5 forduló nagyon sok. A nyaruk egy része erre ment rá, így úgy hiszem nem lenne fair tovább "kínozni " őket! :) A finálé mindig nagyon nehéz, hiszen sok legjobból nehéz kiválasztani a legjobbat, de ahogy mindennek egyszer ennek is vége kell, hogy legyen! :( :)

      Törlés
    4. Persze, igazad van, én sem gondoltam én ezt a kérdést teljesen komolyan, de hát ha egyszer tényleg fantasztikus, amiket csinálnak... egy kis wow-zás és felspannolódás belefér. :)
      Hajrá lányok!

      Törlés
  11. Hajrá, Ági, ismét a tiéd a legjobb. :)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Ági, és többiek, akik így álltok ezekhez a lányokhoz, kérlek Titeket, töröljétek most ki a blogokat a kedvencekből, előzményekből, és találjatok más olvasnivalót magatoknak, mert erre itt senki nem kíváncsi.
    A verseny a következőképpen van meghirdetve mindig: lelkes amatőröknek, akik eddig vagy otthon "bujkáltak" vagy blogolnak, nem sminkesek, és szívesen megmutatnák másoknak, mit tudnak, kisebb-nagyobb nyereményekért.

    Akkor nézzük is, lelkes, ez talán nem kell magyarázni. Amatőr - nincs végzettsége, de nem egyenlő azzal, hogy azt se tudja, mi az a szempillaspirál. Pl. Olcsi is amatőr volt, most már, ha jól tudom, papírja van arról a csodáról, ami a kezeiben van :), de a papír előtt is ugyanolyan ügyes volt.

    Sokan eddig csak ismerősöknek mutatták meg, mit tudnak, vagy nekik se, többen blogolnak, néhány lány meg kozmetikus. Na puff, és akkor? Nézzetek utána egy kozmetikus képzésnek, pár órában tanulnak sminkelni, van belőle egy vizsga és ennyi. Lehet még a papíron és rajta van a végén valami ez irányú dolog, nem tudom, de ez nem számít sminkes végzettségnek!!!

    Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy majd csinálunk "béna" "közepes" "egész jó" "biztos azt mondanák rá, hogy sminkes" kategóriákat? Egyébként tessék megnézni, egy szerintetek túl profi lányhoz nem ér fel a többi versenyzőnk? Ugyanis szerintem de, aki itt van, az ugyanolyan jó, mint Kriszta, ezért is lesz nehéz dolgunk dönteni :)

    Tényleg kérek mindenkit, aki "trollkodni" (bocsánat, de a fent leírtak néhol már a határt súrolják) jön ide, inkább találjon értelmes hobbit :)

    VálaszTörlés
  13. Hogyan személyeskedhetnék valakivel, akit nem is ismerek? Ő nekem nem tett rosszat. A korrekt és tiszta játék híve vagyok, mint ahogy itt mindenki-remélem. Gyanakvásra ad okot, hogy egyáltalán ilyen felmerülhet bármelyik versenyzővel szemben, teljesen mindegy, ki az. Hiszen többen is rendelkeznek kozmetikus végzettséggel az indulók közül. Azt gondolom, nem ok nélkül libbent fel a téma. Ahogyan nem ok nélkül került törlésre rövid időn belül a hölgy facebook profilján megtalálható "Sminkeim" elnevezésű mappa. És igen... sokkal könnyebb törlésre, az oldal elfelejtésére, meg minden másra felszólítani, mintsem hitelt érdemlően tisztázni mindent. Hívhatjátok trollkodásnak, viszont akkor el kell mondjak nektek valamit... Ez nem trollkodás. Segítek: A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelező lista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy egyéb módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét. forrás wikipédia.
    Persze ez is egy könnyebbik út, mondjátok nyugodtan, hogy troll vagyok... A kis rózsaszín lelkek nem bírják az ellentétet, véleménykülönbözőséget. Erre érdemes figyelni.
    Részemről befejeztem a "trollkodást". Abszolút módon sikerült megállapítanom a színvonalat. Nagyon kár.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csakis ismételni tudom önmagam és a korábban leírtakat. Azt gondolom, hogy az igazságnál többet nem tudok és nem is szeretnék elmondani; mi igyekszünk mindent megtenni a tiszta versenyért!

      Törlés
  14. Bár nekem megfelel az a válasz, hogy Kriszta "csupán" kozmetikus, és nem sminkes, így nyugodt szívvel indulhatott a versenyen, de a Rozka által FB-n közétett PrtSc, az, hogy én ezt megemlítettem, és úgy egyáltalán egyik komment sem volt eleddig trollkodás. Részemről azért említettem/linkeltem, amit láttam, mert eddig semmi okom nem volt arra, hogy kétségbe vonjak itt akármit is, érdekelt a felvetésre adott válasz. Drukkolok Krisztának, de nem ismerem őt személyesen, nem tudok róla semmit, ahogy másról sem. Így szerintem nem várható el, hogy vakon bízzunk abban, hogy mki teljesen tisztán áll hozzá a versenyhez. Követtem már végig hasonló kezdeményezést, derült ki olyanról ez-az, akiről nem gondoltam volna. Ez persze nem jelenti azt, hogy onnantól kezdve minden ilyen megmozduláshoz pesszimistán állok hozzá, de mint írtam ugye, nem ismerjük a résztvevőket. A téma Rozkában felvetődött, idekerült, meg lett válaszolva, innentől kezdve ki-ki eldönti, jogosnak érzi-e, hogy Kriszta itt van, avagy sem (én abszolúte igen), de ez azért eléggé amatőr válasz volt, hogy töröljük ki a blogokat, stb.. Nyílván nem így képzelte Evelin azt, hogy sok kommentet szeretne látni a bejegyzés alatt, de ezt is ugyanolyan profin kellene kezelni és reagálni rá, mint a pozitív hozzászólásokra, főleg ekkora blogger-tapasztalattal, mint ami mögötted van. No és akkor én itt lázartam, sztem tegyen mki hasonlóan, és várjuk kíváncsian az értékeléseket és a végső 4-es kihirdetését.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és valóban más jellegű hozzászólásokra számítottam, de ebből is lehet tanulni! :( :)

      Törlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images