FOGNAPLÓ II. RÉSZ | GYÓGYULÁSOM RÖGÖS ÚTJA

kedd, november 18, 2014

   Folytatódjanak tovább a kalandok. Az első részben leírtam Nektek a helyzetemet és nagyon röviden írtam arról is, hogy milyen szituációkat éltem meg az elmúlt több, mint hat év alatt. Nem volt könnyű időszak, most sem az, de már haladok egy új irány felé. Sokat agyalok mostanában azon, hogy rendben van, hogy minden okkal történik, de tényleg ilyen kemény leckéket kell kapnom az élettől? A Fognapló I. részében a legelső Dr. Nouran-os találkozás került terítékre, ma jöjjön a második találkozó - A találkozó!


Őszintén megmondom, hogy a második konzultáció előtt percenként váltakozott bennem a remény és felelem érzése. Elég furcsa állapot volt; elképzeltem, hogy a legjobb hírt kapom és potyogó könnyek között rebegek hálát a körülöttem lévő asszisztenciának - igen, már egy rövid beszédet is megfogalmaztam magamban - vagy éppen az elutasító válasz miatt folynak a könnyeim, és rám száll a legmélyebb depresszióm, amikor egyszerűen csak bambulok előre és nem érzékelek semmit a külvilágból. Abban a szituációban is elképzeltem magam, de mire jobban belemélyedtem volna az önsajnálatba, megérkeztünk a rendelő elé. Folyt rólam a víz, úgyhogy csak a táskámat vittem magammal, felkészülve minden rajzommal, eddigi röntgeneimmel és persze a lehető legnyugodtabb idegrendszeremmel, hogy bármi is lesz, képes legyek legalább felfogni a mondatokat.

A váróban töltött percek óráknak tűntek és zenelejátszóból hallgató jazz zene sem segített túlságosan rajtam. Összességében nem szeretem a jazzt, de ha egy kis Diana Krall szólt volna, azt hiszem megbékéltem volna a Doktor Úr zenei stílusával. Eszter, az asszisztens, mosolygósan hívott be végül a rendelőbe és hipp-hopp a fehér székben találtam magam, szememben a fogorvosi lámpa fényével. Nouran Doktorral felelevenítettük az első találkozás témáját és megállapodtunk abban, hogy bármi is lesz a fogaim további sorsaival, az alsó két bölcsességfognak mennie kell. Ezzel tisztával voltam és ezt én is akartam, legalább ennyivel kevesebb problémám legyen - gondoltam én. Ott helyben meg is beszéltük az első műtét időpontját, ami október 12-re lett kitűzve.

Ezután végre találkoztam Szabó Doktorral is, aki történetem kulcsfigurája, hiszen a fogszabályzás az ő területe, az ő szavain áll vagy bukik minden, amit aznap egy lapra feltettem. A szokásos forgatókönyv után: megmutattam minden eddigi röntgenem, elmeséltem a történetem, a tapasztalatokat és minden mást, amit 3 percbe bele tudtam sűríteni. Elmondtam, hogy nem szeretnék műfogat, nem szeretnék implantációt és nem szeretném elveszíteni egyetlen ép fogamat sem. Lehet ezek után még varázsolni? Lehet így megoldás is? Annyira tudtam, hogy megint azt fogom hallani, amit eddig már százszor hallottam, hogy: nem, nem és nem. De nem ezt hallottam, hanem azt, hogy igen! Először nem is nagyon értettem, hogy mi van, hogy mi most tényleg rólam beszélünk? Most tényleg jól hallottam, hogy arról van szó, hogy minden borzadályt átugorva a problémám rutin eljárásnak számít? Hogy minek számít? Hogy ez tízből három embernél így van? Tessék? 

Az első sokk után, próbáltam felfogni a Doktor Úr szavait, és megérteni, hogy a problémám egy egyszerű fogszabályzással és némi esztétikai fogátalakítással könnyedén orvosolható. Könnyedén. Orvosolható. Igen, ez volt az a pont, amikor teljesen leblokkoltam és egyszerűen nem bírtam kinyögni egyetlen mondatat sem. Hát, hol voltam én eddig? Milyen kontárok akartak a fogaimon dolgozni? Milyen szakemberek nevettek ki engem? Milyen hamis diagnózisokat kaptam eddig? Zsongott az agyam és zavaromba majdnem beleröhögtem a Szabó Doktor arcába. Próbáltam magam visszafogni és zöldellő rétekre gondolni, hogy ne tűnjek teljesen idiótának már így az első alkalom után. A Doktor Úr miután átvizsgálta a lehetőségeimet elmondta tehát, hogy először is a felső állkapcsom csontja (az íny része) el sem bírt volna egy implantátumot, annyira vékony. Soha! Egyáltalán nem kell ide műfog, az pedig kizárt dolog, hogy fogat húzzunk ki azért, hogy protkóm legyen. Hm, mondom, ez éles váltás, így 6 év után, de csak tessék folytatni! Fogszabályozóval lehet megjavítani a helyzetemet, mely során eltűnik az "űr" és szépen visszaállítjuk az eredeti állapotot, azzal a kiegészítéssel, hogy a szemfogaimból esztétikai átalakítással metsző-szemfog lesz, azaz olyan kettő közötti fogtípus, persze egy jó alapos fogfehérítés után. A világ legszebb mondatai voltak ezek számomra, de mivel én abszolút vizuális típus vagyok, előtte-utána képek után érdeklődtem. Voltak azok is! Azokat megnézve kezdett a görcs megszűnni a gyomromban és azokat a képeket nézve tudatosult bennem, hogy anyukám, megérkeztél, a legjobb helyen vagy!

Határtalan örömmel egyeztem bele a fogszabályzó terv elkészítésébe és lenyomatvételbe és a fényképek elkészítésébe. Patakzó könnyekkel hagytam el a rendelőt, akkora mosollyal a számon, hogy belefájdult az arcom.

Folytatása következik....


You Might Also Like

34 hozzászólás

  1. Sok sikert és kitartást, részben átérzem a fogas problémát. Én is meglepődtem, amikor először láttalak videóban, de azóta meg kifejezetten tetszik, van benne valami sexys is! :)
    Tudom, hogy ez nem sok vigasz, de most, hogy ilyen jó híreket kaptál, talán segít még nagyobb mosollyal továbblépkedni az utadon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm Karolina! Nos, többen is mondták már nekem, hogy sexynek látják ezt, de valahogy én még nem tudtam így gondolni magamra. :)
      Már most sokkal jobban érzem magam, úgyhogy csakis előre!! :)

      Törlés
    2. Teljesen megértem a válaszod, az a fontos, hogy magadnak tessél első sorban! :)
      De mi itt vagyunk neked, hogy elmondjuk, hogy csodaszép lány vagy!

      Én pl nem mosolygok, hiába volt fogszabim, nem tetszik az eredmény és ráadásul gátlásos vagyok egy első gyökér-kezelt -> elszürkült fog miatt. Nagyon csúnya. Pedig egy lánynak fontos lenne, hogy tudjon mosolyogni teliszájjal idegenre vagy fotón. Azért írtam, hogy átérzem, szörnyen sz*r ez nekünk, akik csak álmodunk a hollywood-i mosolyról. "Panaszkodtam. Uff". :D

      Törlés
  2. Istenkém, de jó volt ezt olvasni, nagyon-nagyon szorítok, hogy minden a legjobban menjen - bár ezek után felesleges is drukkolnom, mert a bejegyzés alapján a lehető legjobb kezekben vagy! :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Reni, igazán jól esik, hogy írtál!! :) Végre tényleg jó helyen vagyok és már annyira várom, hogy tényleg lássam az igazi változást! *.*

      Törlés
  3. Kedves Evelin,
    nagyon szuper olvasni, hogy egyre közelebb kerülsz az álmodhoz!! :) Átérzem a helyzeted teljesen! Én 3 évig szenvedtem fogszabályzóval az utolsó gimnáziumi éveimben a túl erős tejfogaim miatt, mert mögöttük túl hátra nőttek a csontfogak. Ezután szép fogsorom lett, de kiderült, hogy az alsó fogsoromban nekem is hiányzik két csontfogam, így hiába szép minden, ahogy romlanak a tejfogaim - márpedig azokat nem évtizedekre tervezték - szükségem lesz fogpótlásra. Ráadásul az orvos, aki ezt közölte vele, az arcomba vágta, hogy ha már fogszabályzóm volt, ezt könnyen lehetett volna kezelni, mivel bölcsességfogaim vannak, a kihúzott tejfogak helyére összébb lehetett volna húzni az egész alsó fogsort... Én meg borzasztóan éreztem magam amiatt, hogy 15 évesen nem én mondtam meg a fogszabályzó orvosomnak, mit kellene tennie, hanem megbíztam benne... Szóval most ott tartok, hogy nagyon ideje lenne a fogorvos-látogatásnak a csúnyán romló tejfogak miatt (most vagyok 25 éves) de nem merek belevágni az implantálás procedúrájába, mert azt is tudom, hogy hiába fizetek ki egy vagyont, nem örökre szól, pár év múlva ismétlődik az egész. Lehet, hogy kérnék Tőled egy Szabó csoda-doktor elérhetőséget, bár debreceni vagyok ugyan, de ezért megérné messzebb utazni, úgy érzem. Köszönöm és várom a fejleményeket Nálad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennyire fiatal korban, így szó szerint az arcodba kapni egy orvostól, hogy mi az amit Te nem tettél meg (nem szóltál) ez szinte nevetséges és biztos vagyok benne, hogy igen mély nyomot hagyott benned ez az egész. :( Én implantációt soha sem akartam, hiszen ahogy írtad is, időnként cserélni kell és én egyszerűen képtelen vagyok műfogakat elviselni a számba, egyszerűen képtelen vagyok rá - pedig azért elég sok mindent kibírok. Ha újra fogorvoshoz mész akkor mindenképpen azt kérd, hogy húzza össze a fogakat - addig keresd az orvost, míg valamelyik meg nem csinálja ezt! A Szabó doktort én Szekszárdon találtam, de úgy hiszem, hogy más városokban is dolgozik. Kérlek írj rám az e-mail címemen keresztül, hogy megadhassam a kontaktot!

      Törlés
  4. <3 Nagyon örülök, hogy így alakul a folytatás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Remélhetőleg csak egyre jobb lesz innentől kezdve :) Nagyon izgatott vagyok miatta! :)

      Törlés
  5. Nagyon örülök :) Én is várom a folytatást :) ! Hajrá, Evi! :)
    Nekem is több mint 7 évembe telt, hogy kiderüljön, mi a bajom, pedig csak 3 kérdést tett fel a dnő....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jézusom..ez durva Olcsi... :( Nagyon örülök, hogy megoldódott a problémád!!!

      Törlés
  6. Szurkolok Evi!! :) Egy csónakban evezünk mert én is küszködöm a fogaimmal. Elvi
    eg kellene fogszabályzó azonban ez megoldható könnyen. Azonban anyai ágról van egyfajta öröklődésem ami annyit takar, hogy az alsó fogsorom 1 centivel hátrébb van mint a felső. Emiatt az alsó ajkam is beljebb van mint a felső. Talán így kicsit nehéz elképzelni de remélem el tudtam rendesen magyarázni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, igen, értem a helyzetet....ezt hogyan lehet megoldani? Egyáltalán meg lehet? :(

      Törlés
  7. Jaj de jó hírek, Evi! :))) Innentől már csak jobb lesz!

    VálaszTörlés
  8. Szioka :) sok sikert kivanok, nekem is volt fogszabalyzom kb 9-10éve masfel éven keresztul mert összevissza nőttek a fogaim, egy kis fajdalommal jart meg egy kis kellemetlenseggel de mindenképpen megérte, mert a végeredmeny nagyon szép lett, kitartás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem már volt fogszabim és azt kell mondanom nagyon szerettem! :) Alig várom, hogy újra legyen :P

      Törlés
  9. Válaszok
    1. Így igaz - bár sosem hittem igazán, hogy sikerülni fog! :$

      Törlés
  10. Átérzem a problémád,bármilyen foggal kapcsolatos hiányosság vagy esztétikai probléma komolyan megnyirbálja az ember önbizalmát,és képes elvágni az emberektől,egyúttal a közösségi programoktól is.Szűröd a szavakat,ha elhúzódik már te magad sem emlékszel hogy milyen a mosolyod igazából.Tényleg borzalmas az egész szituáció,felőrli az embert,az ezzel járó fájdalmakról már nem is beszélve.Nagyon örülök ennek hogy lehetőséged adódott tenni az ügy érdekében(nem olcsó történet akármi van,akkoris komoly összeg,nem egy essence pigment az ára egy fogtömésnek sem a többiről már nem is szólva)Remélem hogy a végeredmény olyan lesz amivel elégedett leszel!Sok szerencsét:Az egyik olvasód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, igen...az ember megváltozik, ha ilyen "baja van" bár én azért igyekeztem mindent megtenni azért, hogy ne zárkózzak be - pl. a youtubozás is egyfajta terápia. Jó arra (is) hogy megfigyeljem magam egyes szituációkban. :) Az árakról ne is beszéljünk...egyszer összeszámoltam a rám váró költségeket, bár ne tettem volna....még nem állok készen, hogy feldolgozzam. :D

      Törlés
  11. Hát ennek nagyon örülök, és szorítok, hogy minden rendben menjen! Amúgy a kontár fogorvosokból van sajnos a legtöbb, nem is értem, hogyan praktizálhatnak... :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akinek a diploma a kezében van...nos, az onnantól kezdve azt csinál, amit csak akar és bizony sok olyan van, aki nem éppen ettől még nem szakértője a szakmájának. Ezernyi rossz történetet hallottam már sajnos.
      Köszönöm a jókívánságokat Katy! :*

      Törlés
  12. Huhhh szorítok nagyon!
    Átérzem a helyzetet. Tinikoromban hosszú időt sikerült eltöltenem a szájsebészeten, mert ferdén nőttek a bölcsesség fogaim és ki kellett őket operálni. Utána kaptam éjszakai fogszabályzót, de egyszerűen nem tudtam megszokni, így az alsó fogsorom maradt egy picit megzabolázatlan állapotában, ami jól tükrözi mostanra a személyiségem is megbékéltem vele. :D

    Tényleg remélem hogy minden rendben lesz Veled. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!!! *.*
      Nos, az éjszakai fogszabályozót én is ismerem és meg kell, hogy mondjam egyáltalán nem találom hatásosnak. Ráadásul túl könnyen el tudja felejteni az ember :P

      Törlés
  13. De jó, ezek szuper hírek ^^ Én rettenetesen félek minden fogászati kezeléstől, elismerésem, hogy te ilyen bátor vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy furán hangzik, de én szeretek fogorvoshoz járni. Na jó, a bölcsességfog műtétet azért annyira nem kedvelem :D

      Törlés
  14. Egyiket a foga miatt,másikat a bőre miatt,harmadikat az alkata miatt csúfolják.Az ilyeneknek tökmindegy mi,csak fikázni lehessen.Mert ők tökéletesek,nyilván.Önmagukkal van bajuk. Tudom ,hogy rosszul esik,engem is sokat bántottak,de le kell sz*rni mások véleményét! :D Így vagy szép ahogy vagy ! Saját magadra gondolj,hogy magadnak fogsz jobban tetszeni,mikor megcsináltatod,nem a névtelen xy-nak.
    Sok sikert kívánok,és kitartást!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az emberek kifejezetten imádnak másokkal foglalkozni, az helyett, hogy magukba néznének néha. :D Köszönöm szépen Bunny! :)

      Törlés
  15. Szia!
    Most találtam a blogodra, fel is iratkoztam egyből :-)
    Nekem is van/volt hasonló problémám. Alapvetően keresztharapásom van, ráadásul gyerekkoromban, ahogy jöttek a csontfogak, nem fértek el "normálisan" a számban. Ezért fogszabályozót hordtam kb 4 évig, és a "csodálatos" doki javaslatára kihúzták mindkét egészséges (!!!) szemfogamat, hogy a többi fogam elférjen... De ekkor még kicsi voltam, kb 8 éves, a szüleim pedig megbíztak a dokiban - bár ne tették volna! Úgyhogy nekem a felső fogsorom úgy néz ki, mint az első ilyen témájú cikkedben a modelleké, jó nagy hézagok vannak... Sosem bántottak emiatt (na jó, kisiskolásként a fogszab miatt igen), bár a hátam mögött biztos van/volt olyan, aki emiatt megszólt, de nem érdekel, nem tehetek róla, ez van, és kész.
    Okosan tetted, hogy nem hittél azoknak a dokiknak, akik azt mondták, lehetetlen, amit szeretnél! Sajnos nem szabad megbízni a doktorokban, sokszor a számukra legegyszerűbb vagy a számunkra legköltségesebb megoldást ajánlják...
    De a bántásokat ne vedd fel soha! Aki annyira korlátolt, hogy olyan felett ítélkezik, amiről az ember nem tehet, az nem érdemli meg az odafigyelést, azt meg pláne nem, hogy emiatt egy okos, szép és normális lány rosszul érezze magát!
    Kívánom neked, hogy olyan legyen a fogsorod, amilyet elképzeltél, és minél kevesebb szenvedéssel legyél túl az egészen! :-)

    Szép napot!

    PankaJudit

    VálaszTörlés
  16. Drukkolok neked én is, mint sorstárs :-). Nekem is volt fogszabim, ragasztott fogam..és stb. Ezt csak az érti meg igazán aki átélt már ilyet. Általános óta majdnem 15évig csak csúfoltak emiatt. Minden ekörül forgott, és azért most is. Sosem lesznek tökéletes fogaim, de megtanultam elfogadni magam, és ez a lényeg! Sose foglalkozz a bàntó megjegyzésekkel! Sok sikert mindenhez :-) BM

    VálaszTörlés
  17. Kitartást kívánok Neked, nagyon sokat, de úgy gondolom, hogy innentől már csak előre van :) Amilyen elszánt vagy, ez rám is pozitívan hat. Nekem sajnos elég sárgák a fogaim (pedig nem dohányzom és nem kávézom), és nagyon rossz a genetikám is. De annyira félek a fogorvosoktól, amióta általános iskolában megkértem a fogdokit, hogy ne húzza ki a fogamat, mert kiesik az magától is, de ő mégis megtette, én meg elájultam, mert nem bírtam... Persze, attól még járok évente szűrésre, de ha valami komolyabbról van szó, akkor kísérgetni kell, mert különben kis híján összeesek... De most majd megpróbálom összeszedni magam, és megpróbálom, hátha egyedül is menni fog, azért életem végéig mégse kísérgethetnek, nemde? :D Szóval majd veled együtt szenvedek és szépülünk :D

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images