BOMB - TALÁLKOZÁS MÉZIVEL

kedd, december 23, 2014

    Egyszerűen sosem tudom kihagyni a bombasztikus szót a mondandómból, ha egy Bomb termékkel van dolgom, ez szinte már egy rituálé nálam! Mézivel azaz lánykori nevén a catch me if you can fürdőbombával múlthéten találkoztam testközelből, és igazság szerint úgy ahogy volt és az egészet elhasználnom a fürdővizembe. Nem nagyon spóroltam vele, úgy is mondhatnám, adtam az érzésnek. :)


Régebben még igyekeztem megosztani a bombákat két vagy három fürdésre, de az elmúlt alkalommal annyira fájt a fejem, hogy úgy éreztem, most az egészre szükségem van, hátha ez segít tompítani az iszonyatos fájdalmamat. Imádom nézni, ahogy bugyog a vízben a kis bomba és ahogy szépen lassan elterül a víz felszínén a csillámpor. 

Mézinek szuper jó az illata: a mézeskalács illat mellett tömjén és geránium illóolaj volt benne. Az olajok szépen rátapadtak a bőrömre, de egyáltalán nem volt utána kellemetlen, ragacsos az érzet, mint, ami ilyen esetben elsőként az eszünkbe juthat, sőt még a csillámporok sem tapadtak rám. Így mindössze csak egy nagyon kellemes és jó illatú fürdőt vettem. Karácsonyi illat őrülteknek kötelező elem a fürdőszobába! :)

Link ajánlat:

You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. Ahogy megláttam a képet, elgondolkoztam, hogy te szegény lány mivel szedhetted le magadról azt a sok csillámot. :D Aztán mikor olvastam meglepődtem, hogy nem tapadt rád...szerintem ez fekete mágia. Egyébként ezek a karácsony illatú dolgok szerintem mindenkinek jól jönnek mert, ugyan kinek most karácsonyi hangulata?:/ Pedig olyan jó lett volna ha fehér karácsony van...:( *Mézi olyan cuki* :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ez fekete mágia" :D
      Nos, lehet, hogy van benne valami...én is mindig meglepődöm, hogy nem ragadok a csillámportól ilyenkor. :)

      Törlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images