FOGNAPLÓ III. RÉSZ | GYÓGYULÁSOM RÖGÖS ÚTJA

szerda, március 25, 2015

   Folytatódjon a kaland, hiszen van mit mesélnem Nektek fogszabis témában. Az első két részben a kezdeti nehézségeket meséltem el, majd pedig az első konkrét konzultáció került terítékre. Most jönnek a szájsebészeti bölcsességfog műtétek története, amivel jó pár hónapos csúszásban vagyok ugyan, de az eltelt idő alatt úgy érzem egy sokkal átfogóbb és összeszedettebb történetet tudok átadni Nektek, ami talán sokatoknak lehet segítség és támogatás a jövőre nézve.


A Szabó Doktorral történt konzultáció után, a következő nagy lépés a bölcsességfogaktól való megszabadulás vált a központi kérdéssé. Fogalmam sem volt hogyan zajlik konkrétan egy ilyen műtét, de megmondom őszintén nem is akartam tudni, mert lehet, hogy inamba szökik a bátorság és elmenekülök a rám váró események elől. Pedig tudtam jól, hogy ezt nem szabad, hiszen nem azért szenvedtem éveken át, hogy már a kezdeti momentumnál feladjam a dolgot. Persze nagyon féltem, sőt rettegtem, de valójában ez csak egy kitalált félelem volt az ismeretlentől; percenként kellett legyőznöm magam. Nehéz volt! Édesapám kísért el az első alkalomra és azt mondták a műtét előtt, hogy maximum fél órás lesz az egész, ne aggódjak! Ez persze csak olaj volt a tűzre nálam és azt hittem már, hogy lassan elájulok a félelemtől. A másodpercek alig akartak telni és ekkor jöttem rá, ha már ez ennyire lassan megy, mi lesz velem a felépüléskor? Nézzük meg az első videómat a témáról és folytatom tovább.



Na ennyit a fél órás műtétről, mi? Sosem hittem volna, hogy egy olyan széttrancsírozott állapotból, újra visszatérek az élők közé. Napokig csak fagyasztott borsóval a fejemen léteztem, még éjjel is folyamatosan hűtöttem az arcom. Visszagondolva a gyógyulásom tankönyvi módon, mondhatni simán ment, annak ellenére, hogy nagyon legyengültem, hiszen enni nem igazán tudtam kb egy hétig. Na és persze a feszítéstől keletkezett sebek a számon is borzasztó kellemetlenek voltak... Átélve azt mondhatom, hogy nem egy egyszerű műtét és bizony fontos, hogy minden előírást betartsunk, de most már azt érzem, mintha soha meg sem történt volna ez a műtét. 

A második műtétnél, nos...ott már nem volt bennem akkora lelkesedés, hiszen tudtam mi vár rám. Annyira örültem, hogy sikeresen meggyógyultam és akkor most kezdjünk el mindent elölről? Megint éjszakai borsózás, pépes kaja és feldagadt arc? Ne, könyörgöm ne! Rossz érzésem is volt a műtét napján, nem tudom megmagyarázni mi volt velem, de azt éreztem, hogy a mai nap nem jó a műtétre. Most a barátom kísért el és neki kellett végighallgatni a rettegésem, ami még a beadott érzéstelenítő hatására is nagyon nehezen múlt el. Soha életemben nem remegtem annyira a félelemtől, mint az első műtétkor, de meg kellett állapítanom, hogy ez a másodiknál sem változott sokat. Szó szerint remegtem, mint a nyárfalevél. A második műtétről is nézzük meg az összefoglalómat:



Jól éreztem én, hogy nem ez a legjobb nap a műtétre. Sajnos az érzetkiesésem 80%-ban múlt el, most is vannak területek, ahol mászkálnak a hangyák, és ahogy hideg kaja vagy ital ér oda, belenyilall. Szerencsémre a fogaimat újra érzem és nagyrészt jól vagyok, de ez mint egy örök mementó emlékeztet december 2-re. Mivel ennek a teljes gyógyulására van remény, ezért most pár szóban szeretnék arról is írni Nektek, hogy mit éreztem akkor, mikor bent ültem a műtőben és ép tudattal tűrtem, hogy trancsírozzák a számat. Merthogy ez nem altatásban zajló dolog, hanem csak érzéstelenítőt kaptam. Teljesen beborítottak steril ruhába és a számat kb. háromszor fertőtlenítették ki és készítették elő a műtétre. A fertőtlenítő olyan erős volt, hogy marta a számat és azzal küzdöttem, hogy le ne nyeljem, mert akkor én elhányom magam már a művelet elején.

Alig vártam, hogy beinduljon a nyálszívó és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy addig ne fulladjak meg; valahogy tudjak az orromon levegőt venni úgy, hogy a szám nyitva van és a tele van folyadékkal. A szememet is letakarták és amikor megpróbáltam kinyitni, csak erős fehér fényt láttam, semmi mást. Amikor elkezdődött a műtét, csak azt a mechanikai erőt éreztem állandóan, ahogy ide-oda taszigálják az arcom, belül piszkálják a szám hátsó zugát és végül is teljesen magatehetetlenül tűrtem, hogy kiszedjenek belőlem egy darabot. Összességében végig azt kívántam magamban, hogy legyen már vége, mert egy óra után már bizony teljesen elvesztettem a bennem lévő reményt és erőt arra, hogy kitartsak a továbbiakban. Kénytelen kelletlen tátod a szádat egyre nagyobbra és nagyobbra, miközben csak mennek a percek és alig érzékelsz haladást. Én mindkét esetben a holtponton feladtam és képzeletben teljesen máshol jártam: kiiktattam a külvilágot. 

Feleszmélve a mellettem lévő majd' 2 literes csurdig megtelt nyálszívó és az orvosok mély megkönnyebbülése emlékeztetett arra, hogy itt percekkel ezelőtt még itt helyzet volt: én a "végre vége" felszabadult érzésétől mindkét esetben könnyekben törtem ki. Nem hiszem, hogy újra belevágnék: tudom ez furcsa lehet, de átélve ezt a sok rosszat, nem tudom, hogy képes lennék-e újra végigcsinálni ezt az egészet. A műtét sem piskóta, de akkor még ott van a felépülés és az én esetemben a nem várt szövődmények. Mindenkinek a maga pokla a legnehezebb, így lehet überelni a történetet, ahogy sokan meg is tették ezt a videóim alatt, és szinte már egymásra licitáltak, hogy ő nekik milyen rossz volt, bezzeg meg sem szólaltak, de úgy gondolom, hogy el kell tudni fogadni, ha a test csak annyit bír el amennyit és nem szégyen ezt kinyilatkoztatni sem.

Mindenkinek aki ilyen előtt áll csak azt tudom tanácsolni, hogy mérlegelje, mennyire akarja a dolgot: gondolja át, hogy mi a cél és ahhoz mérten kötelezze el magát. Én nagyon akartam, nekem nagyon sok múlt rajta és túléltem. Egyáltalán nem egy leányálom, de ha nekem sikerült Nektek is sikerülni fog. Sok erőt és kitartást kívánok a gyógyuláshoz!

Folytatása következik...

You Might Also Like

4 hozzászólás

  1. Szia! Nagyon bátor voltál, és örülj neki, hogy túl vagy rajta! Akinek csak sima bölcsességfog kihúzása lesz, én azokhoz szólnék (nekem ciszták miatt kellett kiszedni mindegyiket): lehet, hogy mázlista voltam, de 5 perc alatt kint voltak (kettesével húzták). Persze, utána dagad, feszül, belemegy a kaja, nem tudsz enni, hűtöd, stb, de simán kibírható. Még egyszer mondom, ez sima húzás, nem szájsebészet! Csak azért, nehogy túl berezeljen, aki ilyesmi előtt van :)
    Neked pedig kitartást a továbbiakra, tényleg bátor vagy és ne add fel! Puszi! Anikó

    VálaszTörlés
  2. Nekem 16 éves koromban műtötték ki az aló bölcsességfogakat, mert ferdén nőttek. Nekem be kellett feküdnöm a kórházba 3 napra, mivel a fogak még ki sem bújtak, így szó szerint műtöttek és konkrétan úgy vésték ki a fogaimat az állkapocsból. A legrosszabb a varrat volt, no meg az arcdagadás, a jeges borogatás. 2 hétig nem is tudtam enni, csak bébiételt és pépeset. Nekem 1 hónap telt el a 2 műtét között, de a mai napig borzalmas élmény.
    Remélem teljesen felépülsz és minden rendben lesz Veled! :) Szorítok Nagyon!

    VálaszTörlés
  3. Uhh szörnyű lehetett :( De mennyire jó, hogy bátor voltál és végigcsináltad, mert már elmúlt, túlélted és most lehet örülni a végeredménynek :) Egyébként épp el vagyok keseredve, mert most tört le egy darab az egyik tömött fogamból :( Tudom, ez sehol sincs a bölcsességfog műtéthez képest, de azért csak rossz, mi van, ha ki kell húzni? :\

    VálaszTörlés
  4. Nekem majdnem 1 ev volt, mire az ajkam jobb also reszet ereztem ujra, illetve az arcom jobb oldalat... A szajsebesz mondta,h vigyazzak, nehogy leharapjam a szamat. Ugyanugy jartam en is, mint te. Vestek, kalapaltak...az ideget megsertettek. De mar reg tul vagyok a fogszabin is :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images