OTTHONI TALP ÁPOLÁS - SCHOLL VELVET SMOOTH

kedd, március 31, 2015

    Az elmúlt két nyáron úgy gondoltam, hogy én is élek egy helyi szolgáltatással: elmegyek egy talpápolásra. Nagyrészt ez annyiból állt, hogy fura helyzetebe kellett ide-oda pakolgatnom magam kb. 1 órán keresztül, miközben piszkálták a talpam veszélyesnek tűnő szerszámokkal. Ugyan mindig szép végeredményt kaptam, de sosem volt túl komfortos egyik kezelés sem, mert számomra rossz érzés, ha más ember ér a lábamhoz, így végül fel is hagytam ezzel az egésszel. Aki ugyanígy érez ezzel az egésszel kapcsolatban, mint én, most nagyon figyeljen: megmenekültünk. :)

A talpam állapota nem igazán kétségbeejtő, kis mértékű bőrkeményedések vannak rajta, tehát nem vagyok egy vészes eset. Mégis, ahogy jönni szokott a szandálos időszak, mindig igyekeztem időt és gondot is fordítani arra, hogy igényes megjelenésem legyen a föld közelben is. Sok otthoni próbálkozásom is volt különböző kis kocka alakú csiszolókkal, de sosem mentem el addig, mint a pedikűrösnél, hogy mindenféle éles szerszámmal essek magamnak. Ezek a kis csiszolók többé kevésbé működtek, de egyiktől sem kaptam wow hatást, így már nem használom ezeket.

Lehetőségem volt kipróbálni a Scholl Velvet Smooth elektromos talpreszelőt, ami egy jópofa kis készülék, roppant egyszerű használattal. Két ceruzaelemet teszel be a készülék testébe, majd elfordítod  a gépet a megfelelő irányba és az már dolgozik is helyetted. A újdonság a szerkezetben, hogy a rotációs fejet gyémánt kristályokkal látták el, a még hatékonyabb eredményért. Hát, eredmény az azonnal lett is, még hozzá sokkal jobb, mint egyébként reméltem. A készülék használata pironkodásra adhat okot, annyira egyszerű és az, hogy Te szabályozhatod az adottságaidhoz legmegfelelőbb kis fejet, elég nagy szabadságot ad.



Én a leglágyabb kis fejet tettem fel a gépre és először kissé félve ugyan, de elkezdtem odaérinteni a talpam azon részéhez a forgó készüléket, amit problémásnak nevezhetek. Egy picit csiszoltam, majd végigsimítottam a kezemmel és folytattam tovább. Én kb. 5 másodpercenként a kezemmel leellenőriztem, hogy mennyire szükséges még egy rész további csiszolása. Fontos, hogy ne vidd túlzásba a dolgot, mert ha túlságosan is "leszeded" a bőrt, utána nagyon fog fájni a talpad és nem bírsz majd járni, így a folyamatos ellenőrzést sose hagyd ki! Én pofátlanul gyorsan végeztem az egésszel, ami után olyan puha volt a talpam, mintha egy szakember csinálta volna meg háromezerért. Szóval egy szó mind száz, nekem nagyon bejött ez a készülék, imádom, hogy hétvégén mikor hazamegyek, csak előkapom: csiszolok itt, csiszolok ott és már meg is vagyok az egésszel! Szívből ajánlom a kipróbálását minden lábérintés fóbiásnak!

Hol találod? Ma futottam bele ebbe és a rózsaszín verziójába a DM-be! Ott biztosan megtalálod!

You Might Also Like

1 hozzászólás

Köszönöm a véleményed!

Like us on Facebook

Flickr Images